Ajax (holland foci) hírek Hollandiából
2019 április; archívum

Április 1Április 2
Április 3Április 4
Április 5Április 6
Április 7Április 8
Április 9Április 10
Április 11Április 12
Április 13Április 14
Április 15Április 16
Április 17Április 18
Április 19Április 20
Április 21Április 22
Április 23Április 24
Április 25Április 26
Április 27Április 28
Április 29Április 30

Áprlis 1

  • Mazraoui elfogadta a szövetség vádlójának javaslatát 2+1 meccs eltiltásra. Ugyancsak Mazraoui hír, hogy egy évvel, 2022 nyaráig meghosszabbította szerződését.
  • Tegnap, amikor pár másodperccel Mazraoui pirosa után kiegyenlített a PSV, elátkoztam, hogy miatta vesztettük el a bajnokságot. Ma már úgy látom, hogy, a tegnapi győzelmet, ha nem is így akarta, neki köszönhetjük.  A PSV, vezetésünk ellenére nem változtatott játékán, és hibáinkra várt. Az 53-ik percben hozta ez a meccs első PSV helyzetét, és talán még több is jött volna. Ha Mazraoui csak sárgát kap, attól még a kiegyenlítő gólt megkaptuk volna, viszont a PSV nem változtatott volna stílusán. Addig is alig tudtunk helyzetbe kerülni, miért ment volna azután jobban? De, ha Mazraoui nem szabálytalankodik, sem hiszem, hogy, ennél jobb eredményt értünk volna el. Mindenesetre 10 ember ellen már nem az eredmény tartására ment a PSV, hanem a győzelemre. Túl sok fantázia nem volt játékukban. A kezdőcsapat és a taktika a kontrákra épült, erről nem sikerült átállniuk a domináns, támadó focira. Mintha csak abban bíztak volna, hogy sok meccs vége felé betalálnak, most is úgy lesz. Két jól végrehajtott kontra, kis, de jogos segítség a VAR-tól, és 3:1-re nyertünk. Megint klubunk történelme ismerői segíthetnek. Én nem emlékszem, hogy valaha is fordítottunk így meccset, 40 percig emberhátránnyal. Ráadásul egy komoly ellenfél ellen. Az biztos, hogy ebben az idényben előttünk csak a Barca szerzett a PSV ellen kettőnél több gólt. Külön jópofa, hogy akkor a Barca (Messi) is lőtt két gólt, miután kiállították egy játékosát.
  • Amióta hihetetlen sok pénzért eladtuk De Jong-ot, sokan roppant kritikusok vele szemben. Szó se róla, januárban látszott játékán, hogy zavarja új státusza. Ezen már túl van. Rendre ráállítanak valakit, ami egy időre néha meg is zavarja, de a németeknek is csak egy félidőn át sikerült őt úgy, ahogy semlegesíteniük. Tegnap Sadileknek még addig sem. És, hogy túl óvatos, rendre oldalra vagy hátra játszik sem volt rá tegnap igaz. 2:1-re vezettünk, 30 másodperc volt még hátra. Nála volt a labda. Más talán húzni kezdte volna az időt, ő látta, hogy Neres jó pozícióban van, és egyből hozzá passzolt. Utána még ment ide-oda a labda, mire Neres berúgta a kapuba, így ez nem lett gólpassz, de Frenkie nélkül ez sem lett volna gól, mint ahogy az első kettő sem. Az elsőhöz ő adta a gólpassz előtti passzt, a második előtt, nagyszerű labdával, ő indította Neres-t, majd Tadić berúgja a 11-est.
  • Talán ez volt első meccsünk Ten Hag-hal, hogy minden bejött neki. A kezdeti taktika annyiban, hogy megszereztük a vezetést. Cseréi végiggondoltak voltak, és egy kivételével be is jöttek. Veltman-nak most lesz lehetősége játékritmust szerezni, és remélem, ez játékán is meg fog látszani. Csalódást így sem okozott. Kristensen egy 5-3-2 rendszer bekkjeként kimondottan jó volt. Feladata volt, hogy megállítsa a PSV legjobbját, a balhátvéd Angelino-t. Ezt meg is tette. Egyszer szépen elment az alapvonal mentén, néhányszor, amikor a fő cél a labda megtartása volt, bedobáshoz jutottunk általa. Magallán jól fejel, aminek hátul hasznát vettük. Viszont első labdaérintéséből akár gólt is kaphattunk volna. Utána kicsit szigorú bíró 11-est adhatott volna ellene, és közvetlen a 11-est megelőző támadás előtt elengedte Gapko-t, akit a partjelző, lehet, hogy tévesen, lesen látott. Ziyech felháborodva reagált lecserélésére. Ez most furcsa volt, mert a csapat érdekei fontosabbak, mint az ő egója.  Gondolom, nem érezte magát rosszabbnak Tadić-nál, és azért nem örült. Abban igaza van, hogy Tadić továbbra is lecserélhetetlen, de most Ten Hag jobbszélünk védekező erejét akarta erősíteni. És talán figyelembe vette sérülését is. Félek, hogy Ten Hag még mindig nem áll eléggé a játékosok felett. De javul.
  • A meccs előtt dicsértem Van Bommel-t cseréiért. Tegnap mindenben bukott. Egy ilyen fontos meccsen olyan középpályával kezdett, mint még soha. 1:1-nél azonnal be kellett volna küldenie egy kreatívabb középpályást, hogy előre is menjen a labda. Ő csak újabb csatárokat küldött be. De nekünk így volt jobb.
  • Bajnoki esélyeink javultak, de a PSV-é még mindig nagyobbak. Sokat számít, hogy mi lesz a fejekben. Nem lesz könnyű a PSV-seknek feldolgozniuk, hogy nem éltek a hatalmas lehetőséggel, hogy a bajnokság már tegnap eldőljön javukra. Most 5 fordulón keresztül előbb játszunk a PSV-nél. Amíg nyerünk egyre nagyobb lesz rajtuk a nyomás. A tegnapi meccsel talán vége magabiztosságuknak, hogy, ha addig nem is megy, a 85-ik perc után, biztos betalálnak. És, ha ez már csütörtökön nem sikerül, még jobb. A bajnokságért folyó harcban azért nagyon fontos lesz az is, hogy mennyire bírjuk a hármas terhelést. Hogy tud Ten Hag, okosan, játékosokat kímélni?
  • A forduló másik témája a Feyenoord helyzete. Utrechtben 3:2-re kikaptak, így már 4-ikek, ami újabb pofon. Berghuis nem kezdett, mert egy edzésen, ahogy mondta, valami volt közte és az edző között, amiért büntetést kapott. Tegnap nem voltak rosszak, de most a szerencse hagyta őket cserben. A klubban is sok minden történik. Állítólag a "Feyenoord barátai" nevű társaság, mely jómódú szurkolóik csoportja, és részvényeik 49%-ának tulajdonosa, akik a nehéz időkben több milliós kölcsönnel életben tartották a klubot, elégedetlen a vezetéssel. Nyomására döntött a technikai igazgató Van Geel úgy, hogy nyáron elmegy. De az igazgató pozíciója is inog. Az se biztos, hogy, ha tovább csökken az EL indulás esélye, Van Bronckhorst-nak nem kell-e a bajnokság vége előtt már elmennie. Nekünk mindenesetre jó lenne, ha a 3-ik helyért való harc az utolsó fordulóig tartana, azaz az AZ-nek hajtania kellene az utolsó fordulóban a PSV ellen.
  • Jong - Ajax - Cambuur 0:6 összefoglaló
    Ijesztően rosszak voltunk. Ez a Jong Ajax eddigi legnagyobb veresége. Kotarski borzalmas hibákat követett el, de a legrosszabb talán a 193 centis ballábas középhátvéd Botman volt. 5 gólt lőttek, fejeltek mellőle.

Vissza a lap tetejére

Áprlis 2

  • A KNVB, esetleges újabb BL meccseinkre való tekintettel, 2 meccsünk időpontját megváltoztatta. Április 21 helyett 20-án megyünk Groningenbe, és 24-e helyett 23-án jön hozzánk a Vitesse. Gondolom, félnek, hogy, ha csak a torinói meccs után lépnek, nehéz lesz a rendező klubnak mindent jól megszerveznie. De mi értelme van ennek? Az első elődöntő 30-án vagy 1-én lesz. Ahhoz a 28-i meccs 1-2 nappal való előrehozása segíthetne, de mivel a bajnokság utolsó 2 fordulójának meccseit ugyanakkor kezd kezdeni, ez nem megy. A bejelentett változások hatása éppoly minimális, mint az, hogy a jövő szerdai Juve meccsre való tekintettel, szombaton 2 órával korábban kezdünk Tilburgben.
  • Overmars komolyan dolgozik a jövő évi kereten. Próbál minél több játékost megtartani. Nagy iramban hosszabbítjuk a szerződéseket. Onana és Mazraoui után, ma Dani de Wit és Noa Lang szerződését hosszabbítottuk meg. Több új játékossal illetve klubjával tárgyal. Az újaknál gondolnia kell arra, hogy, ha a Jong csapatokban továbbra sem játszhatnak 23 évesnél idősebbek, sok értelme nincs nem azonnal bevethető 25-27 éveseket venni. Ezek nem kapnak játéklehetőséget, hogy megszokjanak minket, és lassan játékritmusuk sincs. Ez történt Magallán-nal és Labyad-dal is.
    Játékosaink megtartásának esélye viszont komolyabb lett. Fizetésben megközelítjük a nagy bajnokságok középcsapatainak szintjét, így egy rendszeres kezdőnknek nincs értelme elmenni egy angol, spanyol vagy olasz középcsapatba. Ott kezdőhelye nem biztos, az viszont biztos, hogy nem játszhat a BL-ben, nem harcolhat a bajnoki címért. Persze legjobbjainkat, akikért sikeres BL résztvevők harcolnak, nem tudjuk megtartani. De De Ligt mellett sok olyan nincs. Dél amerikaiak számára talán szempont, hogy a nagy bajnokságok meccseit országukban adják, így jobban szem előtt vannak, de Tagliafico és Neres tőlünk is válogatottak lettek.
  • A fenti témában érdekes fejlemény, hogy tegnap az Emmen élt szerződésbeli jogával, és 1 évvel, 2020 nyaráig, meghosszabbította 19 éves kapusa, Kjell Scherpen szerződését. Róla (is) mondta Overmars, hogy közel állunk leszerződtetéséhez. Meghosszabbított szerződése, lehet, hogy csak árát emeli, de lehet, hogy miután Onana marad, csak 1 év múlva jelentkezünk érte.
  • Holnap Emmenben, 1061 nap után, az első helyre kell kerülnünk. Elég valószínű, hogy csütörtök este ismét másodikak leszünk. Igaz, mi nemrég nagyon megszenvedtünk a PEC ellen. Remélem, a PSV még jobban fog szenvedni. Szép lenne, ha ők még egy pofont is kapnának. Pont holnapi ellenfelünknél, Emmenben kaptak, de, nem azért, mert az Emmen jó. Utolsó 6 meccsükön csak 1 pontot szereztek, és utolsó előttiek. Ha komolyan vesszük őket, akkor simán nyerünk. És, ha több góllal nyerünk, azzal csak még jobban növeljük a nyomást a PSV-n. Két jó játékosuk van. Egyik a 30 éves támadó középcsatár, csapatkapitány, Anco Jansen, a másik a 19 éves kapus Scherpen. Számára érdekes meccs lehet, valószínű új klubja ellen, különösen hogy előszedték 8 évvel ezelőtti, valóban buta, Ajax ellenese kijelentéseit. De, ha jó kapus, akkor ez nem fogja zavarni. Különben is, 11 éves volt akkor. Azóta profi focista.
    Nem olvasok sérülésekről és várható kezdőcsapatról. Gondolom, Mazraoui helyett Veltman kezd, és Schöne helyett (persze nem a helyén) Dolberg.  Más olyanunk nem nagyon van, akit ne lenne felelőtlenség pihentetni.

Vissza a lap tetejére

Áprlis 3 (Emmen - Ajax 2:5 összefoglaló)

  • Nem Veltman, hanem Kristensen kezdett, Huntelaar volt a spicc, és Ziyech sem kezdett. Ten Hag szerint Kristensen energikusabb, mint Veltman, és e meccsen arra van szükség. Emellett Veltman-nak 90 perc műfüvön cikis. Huntelaar mellett is energikusabb játéka szólt.
    Az első percekben nem volt szó energikus játékról. Nem volt 2 jó egymás utáni passzunk. Az Emmen-nek még kisebb lehetőségei is voltak, de ezekkel nem élt. A 9-ik percben végre volt egy jó támadásunk. Blind passza után Huntelaar - De Jong - Huntelaar. Mindenki azt hitte lőni fog, de beadott középre, ahonnan Van de Beek megszerezte a vezetést. Folytatódott, a lassú, sok hibával tarkított játék. Van de Beek-nek volt egy jó lövése, Schöne-nek egy gyenge, és már féltem, hogy csak 1:0-lal fordulunk. A 43-ik percben De Jong vitte fel a labdát, majd felvágták. Schöne szabadrúgására kiugrott Blind. Schöne átemelte a sorfalon a labdát, és Blind ballal, kapásból a rövid sarokba lőtt.
    Szünet után beindultunk. Az 51-ik percben Tadić erős, lapos szabadrúgása Scherper kapus melléről kipattant, és a berobbanó Neres berúgta a 3-ikat. 2 perc múlva egy Huntelaar-hoz pattant a labda, lőtt, és végre meglett 100-ik Ajax gólja. A győzelem megvolt, Ten Hag kezdhetett cserélni. Blind helyett Veltman lett De Ligt párja. A 60-ik percben Van de Beek passzából Neres berúgta az 5-iket. A 62-ikben Schöne és Tagliafico 30-40 méterre kapunktól adogatták egymásnak a labdát, majd Tagliafico hirtelen kapunk felé fordult, és erősen, laposan lőtt. A kapu mellett álló Onana meglepetésében későn kapcsolt, és már nem tudta megakadályozni az öngólt. Schöne helyett Dolberg ment be. Van de Beek ment hátra 6-osnak, Huntelaar 10-es lett. Az Emmen is cserélt. Ezt a meccset már elvesztették, nem akarták legjobbjaikat fárasztani. Felforgatott csapatunk most már nem igazán focizott. De Ligt fejesét, melyet nem hazaadásnak szánt, bravúrosan védte Onana, majd Veltman-nak is volt egy majdnem kapunkban kikötő felszabadító rúgása. Tadić helyett bement Lang, majd kaptunk még egy gólt. Arias, az Emmen spicce, senki által nem zavarva, a 16-osról jól helyezve lőtt, amire Onana-nak nem volt válasza. Még Lang egy lövését mentették a gólvonalról, és véget ért a meccs.
  • Cél a győzelem volt, ha lehet minél kevesebb energiával. Ez sikerült. 5:0-nál úgy látszott, hogy 10-ig meg sem állunk, de a cserék, majd az öngól megzavarták a csapatot. Az öngólért kár, a cserék kellettek. A 3 'öregre' (Blind, Schöne és Tadić) ráfér egy kis pihenés, míg a bementeknek nem árt, ha minél többet játszanak. Az Emmen utolsó előtti, és csak 2019-et nézve sem jobb. Szombati ellenfelünk, a Willem II 2019-ben 4-ik a PSV előtt, bár, ha holnap nyer a PSV, akkor helyet cserélnek. Ott több koncentrációra lesz szükség. Mert azzal ma baj volt. Talán csak Blind-nek nem voltak pocsék labdavesztései, hibái. A lényeg, hogy 1061 nap után, minimum 1 napig mi állunk az első helyen. 2 órán át a 3-ik fordulóban, augusztus 25-én is az élen álltunk. 20:20-kor ért véget az Emmen elleni meccsünk (5:0), majd a PSV csak a 93-ik percben, kb. 22:35-kor szerezte meg a győzelmet a PEC ellen, és vette vissza az első helyet. Ma viszont mint elsők mehetünk aludni. Otthon a PEC ellen a PSV az esélyes, de a PEC, mióta Stam az edzője, jó. Szép lenne, ha segítenének nekünk.
  • Nehéz értékelni fiainkat, mert e győzelemhez nem kellett törniük magukat, így nem is adtak ki mindent magukból.
    Onana kapujára a 2 gólon és De Ligt fejesén kívül nem ment labda. A 2 gólnál nem tetszett.
    Kristensen gyengén, bizonytalanul, egy gyors sárgával kezdett. Sok jót később sem csinált, de komolyabb hibái sem voltak. Végül is nem volt rossz ötlet vele kezdeni. De Ligt-nek is voltak érthetetlen hibái. Blind szép gólt lőtt, és hátul is jó volt. Tagliafico öngóljával elrontotta, különben nem is olyan rossz értékelését. Veltman sem volt rossz.
    Schöne szabadrúgás gólpassza szép volt. Volt még egy roppant gyenge lövése. Van de Beek gólt lőtt, gólpasszt adott, és 6-osként is megfelelt. De azért neki is több rossz passza volt, mint máskor. De Jong ma is a csapat egyik legjobbja volt, de ő is több labdavesztéssel, mint általában.
    Neres az első félidőben a hozzá jutott labdák kb. felét elvesztette. A másodikban lőtt 2 gólt. Huntelaar harcias volt, gólpasszt adott, és gólt lőtt. Tadić nem sokat volt játékban. Dolberg nem sokat csinált, míg Lang ma is jó benyomást keltett.
     
  • Kezdem azt hinni, hogy Kjell Scherpen hétfői szerződés hosszabbítása április 1 tréfa volt. Azóta nem beszélnek erről, viszont az Emmen elnöke a meccs előtt azt mondta, egy héten belül szeretnének róla megállapodni egy klubbal.
  • A KNVB tegnapi változtatásai esetleges továbbjutásunkra való tekintettel, valószínűleg annak előkészítése, hogy a 28-ra tervezett De Graafschap elleni meccsünket is előrehozhassák. Az eddigi változtatások ellen tiltakozik a Groningen, mert már elkezdték a jegyek árusítását, a Feyenoord, melynek 24-i meccse így 2 órával később kezdődik, ami fiatal és távollakó szurkolókat sújtja. A 28-i meccs előbbre hozatala még több tiltakozást fog kiváltani, hiszen az a bajnokság alapelveit ellen van. Az utolsó előtti fordulóban előrehozni egy kieső illetve egy bajnokjelölt meccsét, a bajnokság tisztaságát veszélyezteti. De mindez a holland klubfoci érdekében lenne. Persze korai még erről vitatkozni. Még hátra van 2 meccs a Juve ellen.

Vissza a lap tetejére

Április 4

  • Leigazoltuk Razvan Marin-t, a Standard Luik, 22 éves, román válogatott, támadó középpályását. Július 1-én életbelépő 5 éves szerződést ír alá. Ami filmek róla vannak, azok szerint nem rossz. De, az nem minden. €12,5 millióval Sulejmani és Blind után eddigi legdrágább vételünk. Klubunk 5-ik románja. Az első Chivu volt, aki 142 meccset játszott nálunk. A másik három, Lobont, Mitea és Ogararu összesen kicsit többet. Marin azt mondja, végső álma a Barca. Legyen olyan jó, hogy 2-3 ;ev múlva elvigye a Barca! Akkor ő lesz második sikeres románunk.
  • Meccsünkre kár túl sok szót vesztegetni. A PSV elleni meccsel elkezdődött egy kemény sorozatunk, 29 napon belül 9 tétmeccsel. Ez volt, a hazai, Excelsior elleni mellett, a legkönnyebbnek látszó. Most a 3 pontok beszedése a lényeg, és, ha az olyan kevés erőfeszítéssel sikerül, mint tegnap, akkor örülnünk kell. Az azért feltűnt, hogy jelenleg többre megyünk Huntelaar-ral, mint Dolberg-gel, és, hogy Kirstensen-t ennél komolyabb ellenfél ellen veszélyes játszatni. Hacsak nem olyan szerepben, mint a PSV ellen.
  • Tegnap Emmen focitörténetének nagy napjaként ünnepelték az Ajax első odalátogatását. Scherpen kapus, aki azért tegnap nem védett hibátlanul, a meccs után azt mondta, reméli, minél hamarabb megállapodnak a klubok, mert fejlődésének jót tenne, ha a legjobb holland csapat kapusa lehetne. Hozzátette, hogy, ha nem esnek ki, és Onana marad, akkor lehet, hogy kölcsön játékosként Emmenben marad. Gyerekkori Ajax ellenes kijelentéseiről nem akart beszélni. Tegnap azért voltak szurkolóink, akik molinójukon arra kérték, ne jöjjön hozzánk. Az Emmen szurkolók is ezt kérték, de ők azzal, hogy túl jó hozzánk. Szép ez a modern, az Internet által megváltozott világ, de, ha az az eredménye,  hogy egy 19 éves srácon számon lehet kérni 9-10 évvel korábbi viselkedését, kijelentéseit, akkor azért valami nem stimmel. Elég sok volt Feyenoord és PSV játékost és szurkolót kedveltek már szurkolóink, miután hozzánk jött. A lényeg, hogy jók legyenek.
  • Aras Özbiliz, egykori szélsőnk, akit a Willem II a Besiktas-tól bérelt, ma visszament a Besiktas-hoz. Kedden nem volt hajlandó csereként bemenni, amiért tegnap kitették a keretből, ma pedig felbontották szerződését.
  • A Zwolle nem tette meg azt a szívességet, hogy pontot vigyen haza Eindhovenből. A PSV simán nyert 4:0-ra, visszaszerezte az első helyet, és még 1 gólt hozott is a gólkülönbségen. Nyerjünk szombaton is, és talán a Vitesse jobb lesz a PSV ellen!
  • A bajnoki címért való harcban annak is lehet jelentősége, hogy a komolyabb ellenfelek számára mennyire lesz tétje a meccsnek. Ebből a szempontból, ha az utolsó fordulóig hátrányunk 1 vagy 2 pont marad, fontos lehet, hogy a PSV ellenfelének, az AZ-nek még kell-e harcolnia az EL indulásra jogosító 3-ik helyért. Ebből a szempontból jó, hogy az AZ keddi pontvesztése után, ma nyert (a Heerenveen ellen) a Feyenoord, mert így az AZ előnye 1 pontra csökkent. A hétvégi ellenfeleink, Vitesse (PSV) és a Willem II még harcolnak az EL selejtezőért folyó rájátszásért.

Vissza a lap tetejére

Április 5

  • Sajnos a hétközi forduló győztese a PSV. 4:0-as győzelmükkel jelezték, hogy nem törte őket meg a vasárnapi pofon. De jók csak a hatalmas zwollei hibából jött 2:0 után voltak. Ez ad reményt, hogy egy komolyabb ellenfél ellen, idegenben egyszer még buknak. Jó lenne, ha ez minél hamarabb bekövetkezne. Tegnap a PSV sokat köszönhetett a volt Ajax ifiknek. Lachman a 190 centis középhátvéd rendre még csak fel sem ugrott Luuk de Jong-gal, aki két gólt fejelt. Clement 'passzával indult el az ugyancsak Ajax -ban nevelkedett Bergwijn saját térfeléről, hogy aztán a  16-oson belülre érve berúgja a PSV 2-ikját. A harmadik egy gyenge fejes volt a rövid sarokba, ahol Van der Hart kapus állt, és hagyta, hogy a labda kezei között bemenjen.
  • Kölcsönben lévő játékosaink közül az Eredivisie-sek (Matusiwa, Van Leer, Sierhuis és Johnsen) rendszeresen játszanak, és edzőik elégedettek velük. Orejuela (Cruzeiro) még nem kezdő, de egyre többet játszik, és elégedettek vele. Cassierra (Racing Club) még egy percet sem játszott.
  • Holnapi ellenfelünk, a Willem II, a bajnokság nagy meglepetése. Tavaly sikerült elkerülniük a kiesés elleni rájátszást. Jelenleg 8-ikok, és, ha nem lesznek rosszabbak, és mi nyerjük (ellenük) a kupát, akkor indulhatnak az EL rájátszásokon. Emellett az AZ kiverésével a kupadöntőben vannak. Ha megnyerik, az EL selejtezők 3-ik fordulójában kezdhetnek. 3-szor nyertek az AZ ellen, két meccsen csak 4 pontot szereztek a Feyenoord ellen. Az előttük állókból kétszer nyertek a Heracles ellen. Januárban elment tőlük a gólerős Real Madrid nevelés, Fran Sol. Helyére a 19 éves, svéd válogatott spiccet, Alexander Isak-ot bérlik a Dortmund-tól. Dortmundban a kispadig sem jutott el, de Tilburgben a bajnokság tavaszi szenzációja. Utolsó 7 meccsén 10 gólja, 3 asszisztja volt. Már Zlatan-hoz hasonlítják, és állítólag a Barca is figyeli. Magassága, mozgása és gólereje alapján az összehasonlítás, még ha korainak is látszik, nem teljesen alaptalan. Januárban komolyan erősítettek, bár a német-török Akkaynak (€100.000) kivételével csak kölcsön illetve ingyen játékosokkal. Isak mellett legfontosabb, a Feyenoord-tól bérelt perui válogatott Tapia. Nagyon jó volt a Twente-ben, mindig jó a válogatottban, de a Feyenoord-ban nem ment neki. Most megint jó. Volt játékosunkat, Anita-t az idény eleje óta bérlik a Leeds-től. Sokáig csak csere volt, de az utolsó 3 meccsen kezdett. Edzőjük Adrie Koster. Amikor Ten Cate váratlanul elment segédedzőnek a Chelsea-be, ő fejezte be peches idényünket. Sneijder olyan későn ment el a Real-ba, hogy már nem tudtunk helyettest találni. A váratlan edzőcsere is rossz hatással volt a csapatra, majd nem sokkal később Jaap Stam bejelentette, azonnal abbahagyja, és persze senki nem volt helyére. Koster-t Van Basten követte, míg Koster a Jong Ajax edzőjeként 2009-ben megnyerte az utánpótlás bajnokságot. Elég sok gólt szereznek, de még többet kapnak. Isak-ra kell vigyázni, de a legfontosabb, hogy a fiúk ne gondoljanak még a Juve elleni meccsre. Ha a csapatok formáját nézzük, hátralévő meccseink közül a holnapi látszik legnehezebbnek. Akárhogy is, nyernünk kell! Apró érdekesség, hogy minden valószínűség szerint De Jong holnap játszik utoljára nevelő egyesülete ellen Tilburgben.
  • Helmond Sport - Jong Ajax 1:3
    A játék helyes válasz volt a hétfői 0:6-ra. Jók, agresszívak voltunk, az utolsó előtti Helmond alig jött át térfelünkre. Volt 4 kapufánk, 4-5 kihagyott hatalmas helyzetünk, a játékra nem lehetett panasz. A helyzetkihasználásra igen. Lang kezdett, de csak 1 félidőt játszott, így holnap ülhet a kispadon. Meg kell jegyeznem, hogy a Helmond Sport nem számít mumusunknak. Az utolsó 7 meccset megnyertük ellenük.

Vissza a lap tetejére

Április 6 (Willem II - Ajax 1:4 összefoglaló)

  • Hogy ezt a kezdő 11-et még BL variációnak kell-e nevezni, nem tudom, hiszen ma már legtöbb meccsen Tadić a spicc.
    A 11-ik percben Isak szólója után Onana kicsit ügyetlenül lépett közbe, majd szerencséje volt, hogy a meglepett Vrousai nem találta jól el a labdát, és az így Onana combjáról kipattant. A 14-ik percben De Jong szerelt a Willem II térfelének közepén, kicsit vitte a labdát, majd Tadić-hoz passzolt. Ő átemelte a labdát a védelmen, De Jong visszafejelt Van de Beek-hez, aki 8-9 méterről  a kapuba ívelte a labdát. A 26-ik percben Blind egy elkésett becsúszása miatt 11-est rúghatott Isak, és nem hibázott. Ezért kár volt, bár szerencsére nem zavarta meg a fiúkat. Egy kontránál Anita nagyszerű becsúszással mentett Ziyech elől, majd Blind jó lövését fogta meg Wellenreuther kapus. A 41-ik percben De Jong - Ziyech - Tadić - Neres - Tadić - Neres, akinek lövését Herkens saját kapujába sarkallta. A 45-ikben Tadić beadásából Van de Beek közelről a felső kapufára fejelt.
    Az 53-ikban Tagliacfico - De Jong - Van de Beek - Ziyech - Tadić - vagy 30 méteres jobb lábbal ívelt passz - Veltman kapásból a rövid sarokba bombázott. Ezzel gyakorlatilag vége lett a meccsnek. Az 55-ik percben Ziyech lövése az alsó kapufáról pattant a gólvonal előtt földre. Kicsit visszafogtuk magunkat, de a tilbrugiek komoly helyzetig már nem jutottak. A 70-ik percben Van de Beek szerezte meg a labdát a 16-oson belül. Tagliafico-hoz passzolt - Neres - Tadić - Ziyech => 1:4. Meglett idei 100-ik gólunk. A csúcs a 66-67-es bajnokság 122 gólja. Semmi sem lehetetlen, de a hármas terhelés mellett e csúcs megdöntése a legkevésbé fontos cél. Utoljára a 85/86-os bajnokságban volt 100 gólunk a 29-ik, pontosabban akkor már a 27-ik, fordulóban. 120 gólig jutottunk akkor, de a PSV lett a bajnok. Most ne legyen!
  • Az első helyzet a Willem II-é volt, de utána végig miénk volt a meccs, és biztosan nyertünk, a nagy formában lévő tilburgiek ellen. 2019-ben félelmetes eredményeket ért el a Willem II. Idén kikaptunk a Feyenoord-nál, a Heracles-nél és AZ-nél. A Willem II nyert a Feyenoord-nál, a Heracles-nél és bár otthon, de kétszer is az AZ ellen. Simán nyertünk, most sem kellett mindent kiadni magunkból. Az egyetlen aggasztó hír, hogy De Jong-ot le kellett cserélni, mert bokája kibicsaklott. Azt mondja, szerdán biztos tud játszani. Reméljük. Még annyit, hogy a Willem II Zlatan-ja, Kanu-ja, azaz Isak tényleg jó dolgokat csinált. Előbbre tart, mint a 19 éves Zlatan tartott, de nem biztos, hogy 2-3 év múlva is előbbre fog tartani, mint ahol a 21-22 éves Zlatan tartott.
    Megint, legalább egy éjszakára, elsők vagyunk. De amíg egy teljes forduló végén nem vagyunk azok, addig ennek nincs jelentősége.
  • Onana bizonytalanul kezdett, később már nem volt dolga.
    Veltman csaknem 2 év után először játszott 90 percet. Szolidan, jól játszott, és 2017 szeptember 17-ike óta első gólját szerezte. Azt mondja, amikor újra kezdett edzeni, meglepte, hogy mennyit nőtt a színvonal, mióta nem játszott. Most már edzésen nem marad el társaitól. Ten Hag ugyan nem volt hajlandó kijelenteni, hogy szerdán vele kezd-e, de más lehetősége nincs. De Ligt szép harcot vívott Isak-kal, és általában nyert. Blind buta 11-est okozott, de különben jó volt. Tagliafico anélkül, hogy látványos dolgokat csinált volna, hozta magát.
    Schöne ahogy telt az idő, egyre több hibával játszott. De Jong egyre támadóbban játszik. Sok labdát megszerzett, legtöbb támadás tőle indult, és gólpasszt is adott. Amikor, mint kiderült bokasérülése miatt Ten Hag lecserélte, mindkét csapat szurkolói megtapsolták. A Willem II szurkolói nem nagyon emlékezhetnek rá, hiszen 2 meccsen összesen 42 percet játszott náluk, de a sok pénzért, amihez általa a klub jutott, hálásak neki. Van de Beek egyik feladata, hogy, ha Tadić elhagyja a spicc pozíciót,  betörjön a 16-osra. Ezt nagyon jól csinálta. Majdnem minden kombinációs támadásban volt szerepe. Szép gólt lőtt, volt a kapufára egy fejese, és nagy területen játszott.
    Ziyech a megszokottnál több rossz passzt adott, többször vették el tőle a labdát, de azért voltak jó labdái és lőtt egy jó gólt. Tadić 2 gólpasszt adott, és a másik 2 gól előkészítésében is volt szerepe. Tényleg jelenleg ő a legjobb spiccünk. Neres visszafogottabb volt, mint az utolsó meccseken. Talán a szerdai spórolt.

  • Az AD írja, hogy 2015 nyarán az alig 18 éves Frenkie de Jong-ról €800.000-ba megállapodtunk a Willem II-vel, de elnökségűnk, akkori pénzügyi helyzetünkre hivatkozva, ezt elutasította. Overmars a felújított tárgyalásokon €1-ben állapodott meg, amihez tovább eladása esetén az új ár 10%-a jön. Így most 800 ezer helyett, 8,6 millióba került. Mivel így is nyertünk rajta jó 75 milliót, sok okunk nincs sírni. Annak idején a PSV 250 ezret ajánlott érte. Nekik több okuk van szentségelni. Frenkie azt mondja, örül, hogy nevelőklubja ilyen jól járt általa, bár sajnálja, hogy a pénzből az RKC-nak is kell adniuk, melyhez semmi nem köti.
  • Kicsit az előző hírhez kapcsolódik, hogy a nyáron €10,4 millió közvetítési díjat fizettünk ügynököknek. Ez sok, bár elenyészik a Liverpool 50 milliója mellett. Nincs mit tenni, ilyen a mai focivilág. Az ügynökök kapnak a játékosok árából, fizetéséből, és, ha ingyen igazolnák át, az aláírásukért kapott pénzből. Célunk, hogy strukturálisan az európai szubtophoz tartozzunk. Azt nem adják ingyen.

Vissza a lap tetejére

Április 7

Vissza a lap tetejére

Április 8

  • A Vitesse - PSV meccs hőse, a Vitesse második kapusa, Remco Pasveer. Kicsit vad kifutásával, Gözübüyük bírónak ürügyet adott egy 11-esre, de az utolsó 30 percben kivédte a PSV-sek szemét (vagy a PSV-sek minden labdát belerúgtak?). 2017 nyaráig a PSV második kapusa volt, majd megvette a Vitesse. Ma is PSV szurkoló. A meccs után azt mondta, reméli, nem akadályozta meg a PSV bajnokságát. Azért, ha gólkülönbséggel leszünk bajnokok, küldhetünk neki egy csokor virágot.
  • Ahogy várható volt, a szövetség vizsgálatot indított Szluckij, a Vitesse edzője ellen, a Gözübüyük-kel kapcsolatos megjegyzései miatt. 1-2 meccsre biztos eltiltják.
  • 28-án megyünk a De Graafschap-hoz. Számunkra ez, a fájó 2016-os meccs visszavágója, melyen elúszott a bajnokságunk. Számukra az év meccse. És míg a 16-os meccs számukra tét nélküli volt, ez valószínűleg fontos lesz a kiesés elleni harcban. A jegyeket vasárnap kezdték árusítani, és pár perc alatt mind elkelt. Internet-en már €200-at kérnek egy jegyért.
  • Szombati ellenfelünk, az Excelsior, szerdán otthon 2:1-re kikapott az utolsó helyezett NAC-tól, és edzőjük lemondott. Ma nevezték ki az új edzőt, a Fradi-nál is megfordult, Ricardo Moniz-t. Úgy érzi, van esélyük ellenünk.
  • Most már a Juve meccsre kell koncentrálnunk. Bíztató, hogy a BL-ben idén kevés jó meccsük volt. Kár, hogy rossz meccseik legtöbbjét is megnyertek. Vigyázni kell a lapokkal. Ha De Ligt, Blind, Tagliafico, Van de Beek vagy Ziyech szerdán sárgát kap, nem játszhat Torinóban. A 3 hátvédnek lesz nehéz, mert a Juve valószínűleg kontrázni fog, és egy kiugró csatár ellen könnyen lehet sárgát kapni.
  • A De Telegraaf szerint Tadić úgy jött hozzánk, hogy 2 évig marad, majd elmegy sok pénzt keresni. Neres pedig maga mondta pár napja, hogy még sok tanulnivalója van nálunk, és jövőre még biztos nálunk lesz. Szép lenne.

Vissza a lap tetejére

Április 9

  • A Juve Ronaldo-val jött Amszterdamba, aki Alegri edző szerint kezd is. Alig 2 héttel combsérülése után, ez rizikósnak látszik, de ők tudják. Ezzel szemben csapatkapitányuk, védelmük vezére, a 34 éves Chiellini tényleg sérült, és nem is jött el Amszterdamba. Biztos vannak még nagyon jó hátvédjeik, de az is biztos, hogy védelmük nélküle nem lesz jobb. Az Atletico elleni kezdőcsapatból sérült a középpályás Emre Can is. De Chilellini, Can és esetleg Ronaldo nélkül is van elég nagyon jó játékosuk ahhoz, hogy ők legyenek a továbbjutásra az esélyesek. Mérlegük ellenünk nagyon jó, de a Real-é az utolsó 10 évben jobb volt. A Juve önbizalmával nem lesz baj, inkább az lehet, hogy lebecsülnek minket. Edzőjük, Allegri nagy taktikus. Az ellenfeleket jól szokta elemezni. Nehéz felkészülni ellene, mert sokat változtat a stíluson. Veltman nagyon vár összecsapására Ronaldo-val, de, ha az egyáltalán játszik is, nagyon valószínű, hogy spicc lesz, mint az Atletico ellen is volt. Hogy az kinek lesz jobb, nem tudom. Legutóbb a portugál válogatottban De Ligt mellett nem élt meg Ronaldo. Barátságos meccs volt, de látszott, hogy ez nem tetszett neki, és a végén, már dühében rúgta, lökte, ahol érte. Le is kellett cserélni. Persze még egy rossz Ronaldo is képes egyszer betalálni, ami hazai meccsen kellemetlen lehet. Nem túl bíztató, hogy utolsó 5 meccsünk mindegyikén kaptunk gólt. A PSV elleni győzelem és a Willem II elleni győzelem és játék, biztos nagyon feldobta a csapatot. Formánk jó, szurkolóink biztos nagyon kitesznek magukért. Esélyesek nem is vagyunk, de esélytelenek sem. Reményt ad, hogy ebben a BL idényben eddig mindegyik, nálunk sokkal esélyesebbnek tartott ellenfelünkhöz fel tudtunk nőni.
    Mindenki, így De Jong is, ép és játékra kész. Valószínűleg a szombati 11 kezd. A Juve-nek nem érdeke, hogy jó meccs legyen, így valószínűleg nem is lesz az. Lehet, hogy végül csalódott leszek, de bízom a fiúkban.
  • A De Telegraaf Ajax megfigyelője, Mike Verweij szerint jó esélyünk van a a Boca Juniors 23 éves jobbszélsőjének, Cristian Pavón-nak megszerzésére. 11 szeres argentin válogatott. A VB előtt €40 milliót ért, de a VB-n nem volt jó, majd megsérült. Mindez levitte az árát. Félek, ez hazardírozás, hiszen nincs biztosíték arra, hogy valaha is visszanyeri a VB előtti formáját. Elvileg jelölt lehet a Real Madrid-ból idén a Vitesse-nek kölcsönadott norvég Ødegaard is. Róla megfigyelőink azt jelentették, hogy technikás, de nem elég agresszív. Johnsen-hez hasonlították. Vasárnap, a PSV ellen nagyon jó volt. Talán az megváltoztatja Overmars-ék véleményét róla.

Vissza a lap tetejére

Április 10 (Ajax - Juventus 1:1 összefoglaló)

  • A szombati 11 kezdett, míg a Juve-ben Ronaldo is.
    Bonucci alig fölé ment lövésével kezdődött a meccs, majd pár perc múlva Ziyech az oldalhálóba lőtt. Nyomtunk, és a 13-ik percben Ziyech lövésénél már Szczesny kapusnak is dolga volt. A 18-ikban ismét Ziyech lőtt, ezúttal szépen helyezve. Szczesny-nek most már nagyot kellett védenie. A 25-ikben Van de Beek szépen tisztára játszotta magát a 16-oson belül, de lövése pár centivel mellé ment. A 29-ikben volt a Juve első veszélyes kontrája. Veltman rossz passzával indult, majd Mandzukic tört kapura. De Jong az utolsó pillanatban szépen becsúszva szögletre mentett. A 36-ikban Ziyech 30-40 méteres ívelt labdát küldött a kapu felé, amiről Tagliafico alig maradt le. Az ellentámadásból Ronaldo továbbfejelte labdát, majd Bernardeschi jó helyzetben mellé lőtt. A 40-ik percben 20 méterre a kaputól buktatták Neres-t, de a bíró megvárta, amíg elveszítjük a labdát. Akkor fújt, majd teljesen feleslegesen Tagliafico hátulról elkaszált valakit, amiért jogosan kapott sárgát, és kedden nem játszhat. A szabadot Schöne fölé rúgta. Pár másodperccel a szünet előtt, gyors ellentámadás végén senki nem volt Ronaldo-n, aki Cancelo nagyszerű passzából védhetetlenül fejelt kapunkba. A stúdióban vitatkoztak arról, hogy volt-e ebben nálunk hibás, és, ha igen, ki. Tökéletes kontra volt hajszálpontos passzokkal. Ronaldo indította, és akkor még Blind állt mellette. Később Blind egy másik csatárra állt, és De Jong ment Ronaldo-val. Aztán ő is leállt. Tizedmásodpercek alatt kellett dönteniük, ki, kit fogjon. Rosszul döntöttek. Nem jó érzéssel mentünk az öltözőbe.
    Alig kezdődöttel a második félidő, amikor Neres a félvonalnál megszerzett egy labdát, elindult a szélen, nem tudták szerelni, és a 30-ik másodpercben nagy góllal kiegyenlített. 3 perc múlva Van de Beek passzából Tagliafico 30-35 méterről nagy erővel alig lőtt mellé. 2 perc múlva megint Neres talált be, de most 1 méteres lesről. De Jong egy kontra megakadályozásáért sárgát kapott. Schöne szögletéből Veltman felejt, Szczesny védett. A 75-ik percben az elfáradt Schöne helyett Ekkelenkamp ment be. A 83-ikban Tadić passzából Ekkelenkamp jól lefordult egy hátvédről, és lőtt. Nem elég erősen és főleg nem eléggé a szélre, így első BL fellépését nem koronázta góllal. 2 perc múlva a nemrég bement Costa-t Veltman és Ziyech nem tudta megállítani, és lőtt egy kapufát. A 94-ik percben kontrázott a Juve. Ekkelenkamp földre rántotta Ronaldo-t, amivel vége is lett a kontrának. Ekkelenkamp sárgát kapott, de azt hiszem, ez volt legfontosabb cselekedete.
  • A döntetlen nem igazságtalan, bár, ha valamelyik csapat megérdemelte volna a győzelmet, az mi voltunk. Többet támadtunk, több helyzetünk volt, de ezen a szinten a helyzeteket hatékonyabban kell kihasználni. Mindenesetre újabb európai nagycsapat ellen álltuk meg a helyünket. A minimális célt már elértük. Az UEFA ranglistáján az osztrákokat megelőzve megszereztük a 11-ik helyet. Így a 20-21-es idényben a holland bajnoknak valószínűleg nem kell a BL-ben selejtezőt játszania. Azért jó lenne, ha jövőre más holland csapatok is szereznének UEFA pontokat. Másképp nehéz lesz megtartani a 11-ik helyet.
    Egy hazai 1:1 nem optimális eredmény, és általában nem is elég a továbbjutásra. De a mai játék alapján kicsit azért bízhatunk a sikerben. Ez a csapat sok mindenre képes.
  • Onana a gólról nem tehetett. Sok más dolga nem volt, de magabiztos kisugárzása segítette a védelmet.
    Veltman egy rossz passzt leszámítva, aminél De Jong-nak köszönhettük, hogy nem lett gól, szolidan kevés hibával játszott. Volt egy gyenge lövése, és egy aránylag jó fejese. Előre alig mert passzolni, beadni pedig egyáltalán nem. De Ligt mellett nem élt meg Mandzukic, de Ronaldo-tól is nem egyszer elvette, elfejelte a labdát. A gól nem az ő hibája volt. Blind-ről mondanám, hogy nagyon jó volt, ha nem ő engedte volna le Ronaldo-t a gól előtt. Persze még lett volna idő valakinek átvenni tőle. Tagliafico elől alig csinált valamit. Jó lenne, ha gyakorolná a beadásokat, mert azok ritkán sikerülnek neki. Hátul megfelelt. Egész teljesítményét rontja buta sárgája. Egyszer hosszan nézte a VAR, hogy nem okozott-e 11-est. Nem találták elég súlyosnak ahhoz, hogy beavatkozzanak, de, ha a bíró 11-est adott volna, nem hiszem, hogy rászóltak volna.
    Schöne nyugodtan játszott, kevés labdát vesztett el, és rossz passza se sok volt. De Jong amellett, hogy szinte minden passza jó helyre ment, néhány nagyszerű szerelést is bemutatott. 21 év 333 nappal, a legfiatalabb játékos legalább 117  labdaérintéssel egy BL negyeddöntőben 2010 (Busquets) óta. Van de Beek hatalmas területen szinte hibátlanul játszott. Kár, hogy egyetlen helyzetét kihagyta.
    Ziyech ilyen ellenfél ellen ilyen jó még nem volt. 3-4 jó lövéséből kis szerencsével 1 bemehetett volna. Jó passzai is voltak, és a labdát is nem egyszer megszerezte. Ma növelte az árát. Tadić meglepő módon még hosszú magas labdákat is megszerzett. Nehéz volt elvenni tőle a labdát, és nem rajta múlt, hogy passzát Van de Beek illetve Ekkelenkamp nem léptették elő asszisztá. Neres az első félidőben nem sokat csinált, de a másodikban nagyszerű gólt lőtt és ellenállhatatlan volt.
    Ekkelenkamp kihagyott egy nagy helyzetet, viszont sárga lapját, mellyel Hollandia megszerezte a 11-ik helyet, és ami kis reményt még ad a visszavágóra, nem felejtjük el,

Vissza a lap tetejére

Április 11

  • Múlt héten egy olasz újságnak adott interjúban Jordi Cruijff azt mondta, hogy, ha apja még élne, élvezné a mai Ajax játékát. Tegnap is élvezte volna. Persze az ide vezető úttal nem mindenben értene egyet. Nem örülne ennyi nem saját nevelt, drága játékosnak, és ebből a szempontból Blind sem számít saját neveltnek. A fizetésplafont is erőltette, ami már nem létezik. De az európai tophoz csak így tudunk felzárkózni.
  • Eddig az olaszok elleni meccseken általában jobbak voltunk, de végül ők nyertek. Most legalább nem nyertek. Míg Onana-nak szinte semmi dolga nem volt, Szczesny nem unatkozott. Szó se róla, ha Tagliafico ellen megadja a 11-est  bíró, és esetleg egy második sárgát is hozzácsap, lehet, hogy más lett volna a meccs. De azt a 11-est, a VAR szerint, akinek, ha javunkra dönt, mindig igaza van, lehetett nem megadni. Allegri a Juve edzője azt mondta, hogy taktikájuk alapja De Jong kikapcsolása volt, mert nélküle bénák vagyunk. De akárki is próbálta őt fogni, sikertelen volt, mert jól változtatta a helyét, és, ha kellett labdával is jól fordult le az őt fogni akaróról. Bár nekik is voltak lehetőségeik a győzelem megszerzésére, ezzel az eredménnyel elégedett. De továbbjutásuk még messze nem biztos. Én is azt hiszem. Ebben az idényben a BL-ben talán csak Lisszabonban voltunk gyengébbek idegenben, mint otthon. És, ahogy egyre jobbak az ellenfelek, mi is egyre jobbak vagyunk. Persze a Juve egy tapasztalt, dörzsölt csapat, a nálunk szerzett 1:1 után ők az esélyesek a továbbjutásra.
  • Feltűnő ebben a BL idényben, hogy milyen sokszor jövünk vissza, miután az ellenfél megszerezte a vezetést. Ez egyedül a Real elleni otthoni meccsen nem volt elég legalább 1 ponthoz.
  • Ronaldo nagyon szeret minket. A tegnap volt 8-ik BL gólja ellenünk. Ezzel, ha jól tudom, a legeredményesebb BL játékos kárunkra. A tegnapi volt az Arena-ban a 6-ik BL gólja. Ez is csúcs, bár holtversenyben Zlatan-nal (5 mezünkben, 1 a Milan-éban).
  • Amikor megláttam a kispadot, feltűnt, hogy sem Lang sem De Wit nem ült azon, viszont a Jong-ban november óta gólképtelen Ekkelenkamp igen. Még jobban meglepett, amikor ő ment be Schöne helyett. Sinkgraven logikusabbnak látszott. De végül, mint az utóbbi hetekben legtöbbször, Ten Hag-nak ez a cseréje is  jónak bizonyult. Szebb lett volna, ha Ekkelenkamp be is talál, de csalódást így sem okozott.
  • Mint tegnap írtam, az UEFA legújabb listáján 11-ikek vagyunk. Osztrák csapat már nincs benn, így rosszabbak már nem leszünk. Ha 2020-ban olyan ország csapata nyeri a BL-t, mely 4 csapatot indíthat selejtező nélkül (spanyol, angol, német, olasz), akkor a 2020-as holland bajnok selejtező nélkül  indulhat a BL-ben. Mivel jó 25 éve, csak ilyen klub nyerte a BL-t, lehetünk optimisták. Igaz, a PSG-nek egyszer már lehet szerencséje. Reméljük, azzal még várnak legalább egy évet. Igazán persze csak akkor örülhetünk, ha 2020-ban bajnokként nekünk nem kell selejtezőt játszanunk. A 11-ik hely megtartásához valószínűleg más csapatoknak is be kell segíteni. Jövőre elvesznek a 14-15-ös pontok. Mivel akkor jobbak voltunk az osztrákoknál, mi vesztünk többet, így a 19-20-as idényt a 12-ik helyen kezdjük.
  • Tegnap (is) egyik legjobbunk Van de Beek volt. Ma már nem jutna eszébe Ten Hag-nak elsőként lecserélni vagy nem vele kezdeni. Lassan ő is felkeltheti egy igazi topklub érdeklődését . Bár kezdetben nem mindig kezdőként, de idén azért mind a 48 meccsünkön szóhoz jutott, és ami a bajnokikat illeti, 2017 április 5 óta nem hagyott ki egyet sem.  A szombati meccs lesz zsinórban a 69-ik bajnokija. Ez még messze nem klubcsúcs, de Frank de Boer óta (92-96 között 116 meccs) ez a legjobb. A csúcs 200 fölött van. Odáig biztos nem jut el,mert ahhoz még évekig maradnia kéne. Mindenesetre nem sérülékeny.
  • A VI szerint napokon belül bejelentjük az Emmen 19 éves kapusának, Scherpen-nek, és a Heerenveen 18 éves középhátvédjének Pieirie-nek leigazolását.

Vissza a lap tetejére

Április 12

  • Wim Jonk lesz a következő idényben a Volendam edzője. Ott kezdett focizni, és mielőtt Cruijff technikai magjába került, ott volt technikai igazgató. Egykori barátjáról, Bergkamp-ról már írtam, hogy társadalmi munkában segíti a Jong Almere City edzőjét. Nemrég, az Almere City első csapatának edzője, volt hátvédünk Ole Tobiasen, megkérdezte, nincs-e kedve csapata csatáraival is foglalkozni. Volt.
  • Ricardo Moniz, az Excelsior holnap, nálunk bemutatkozó edzője, abban bízik, hogy fáradtak leszünk, és lebecsüljük őket, ami által 3 pontot vihetnek haza. Van Bommel pedig abban bízik, hogy vasárnap a De Graafschap ellen, a PSV behozza 9 gólos gólkülönbség hátrányukat. Szerencsére De Ligt is megszólalt. Nyerni akarunk, és tovább javítani a gólkülönbségen. Remélem, csak De Ligt-et érdemes komolyan vennünk. A PSV, jelenlegi formájában, nem hiszem, hogy 3-4 gólkülönbségnél jobban nyer, a januárban jól erősítő De Graafschap ellen. De a lényeg, hogy mi rúgjunk sok gólt. A szeptemberi eindhoveni 3:0 óta, minden BL meccsünk után nyertünk, és ezeken a meccseken arattuk legnagyobb győzelmeinket.
  • Az Excelsior-ról nehéz mit mondani. Utolsó 6 meccsét, ha csak 1-2 góllal is, elvesztette. Nehéz elképzelni, hogy Moniz egy hét alatt csodákra volt képes. Lehet, hogy agresszívebbek lesznek, mint az utolsó hetekben voltak, de ez nem szabad, hogy elég legyen egy ponthoz. 22-ik látogatásuk lesz nálunk. Eddig 1 pontot szereztek, 2007-ben.
    A kezdőkről nem olvasok jóslásokat. Gondolom, Mazraoui kezd. Kérdés, valahogy felkészülünk-e arra, hogy kedden nem játszhat Tagliafico, és, hogy lesz-e valakinek, például Schöne-nek, szüksége pihenésre. Persze jobb, ha csak 3:0 után jönnek a kispadosok.
  • Úgy néz ki, hogy a sérülésből visszatérő Costas még nem volt erre kész, és újra megsérült. Nem valószínű, hogy kedden játszhat. Chiellini-ről nincs hír, de nem hiszik, hogy játszhat. A világbajnok Matuidi is panaszkodott a szerdai meccs után. Nem tudni, mit jelent ez. Emre Can biztos nem lesz.
  • Carel Eiting felépülőben van térdoperációjából. Rövidesen óvatosan kezdhet edzeni, de nem hiszi, hogy ebben az idényben még fog játszani.
  • Ten Hag a Süddeutsche Zeitung-nak adott interjút.
    - Ha ez a csapat még két évig egyben maradna, akkor strukturálisan helye lenne a BL legjobb 4-ében. De nem marad együtt. De Jong gyakorlatilag már elment, és abban is biztos, hogy De Ligt is elmegy.
    - Nagyon jól érzi magát nálunk, és bár csak 2020-ig van szerződése, lehet, hogy tovább marad.
    - De azt a lehetőséget sem zárja ki, hogy valaha visszamegy Münchenbe. Mert müncheni évei után a Bayern a csapata.

Vissza a lap tetejére

Április 13 (Ajax - Excelsior 6:2 összefoglaló)

  • Veltman helyett Mazraoui, Schöne helyett Huntelaar, persze spiccként, kezdett. Moniz, az Excelsior edzője azt mondta, kihasználva a szerdai meccs hatását, le akarnak rohanni minket, és gyorsan megszerezni a vezetést. Ennek megfelelően kezdtek, de ez csak 3-4 percig tartott. A 4-ikben először Ziyech rontott el jó helyzetet, majd Mazraoui kapott sárgát kezezésért. A 10-ikben Van de Beek kiugrasztotta Huntelaar-t, aki a kapuson átemelve a labdát, megszerezte a vezetést. Ettől kezdve sokáig sehol nem volt az Excelsior, viszont mi, mintha focibemutatót tartottunk volna. A fiúk versenyeztek, ki tud több trükköt bemutatni. A 20-ik perc körül Ten Hag melegíteni küldte Ekkelenkamp-ot, és hamar kiderült, hogy De Jong helyett fog bemenni. De Jong játékán nem látszott, hogy valami baja is lenne, De amikor a 28-ik percben lement, és mutatták útban az öltöző felé, fogta a combját. Kiesése alaposan megzavarta a csapatot, és kiegyenlítettebb lett a játék. Egy szerencsés gól hozott vissza minket. Ziyech erős beadásába egy Excelsior játékos belelépett. A labda kipattant Huntelaar sípcsontjára onnan pedig a kaputól 2 méterre álló Tadić-hoz. Lekezelte, lőtt => 2:0. 3 perc múlva egy gyors támadás végén Ziyech beadásába jól lépett bele Huntelaar. => 3:0. 2 perc múlva egy beadásról lemaradt Tagliafico majd Blind, és El Hamdaoui szép góllal szépített. A szünet előtt úgy látszott, a 16-oson belül lerántották De Ligt-et, de a bíró nem fújt, és a VAR sem avatkozott közbe.
    Szünet után pár percig támadott az Excelsior, és Koolwijk kapáslövése alig ment mellé. Az 56-ik percben De Ligt a 16-osig ment fel, majd, miután szerelték a földön maradt. Az ellentámadásból nem lett baj, és Onana taccsra rúgta a labdát. De Ligt rövid ápolás után elhagyta a pályát. Ekkor szólt a VAR Van Boekel bírónak, hogy menjen a képernyőhöz. Azon az látszott, hogy Koollwijk a labdát nem érte el, de De Ligt magasra emelt lábát igen. A szünet előtti eset inkább látszott 11-esnek, de ezt adták meg. Tadić nem hibázott, és bevágta 22-ik bajnoki gólját. Ezzel Suarez óta leggólerősebb játékosunk. A 65-ik percben Blind a balszélen szerelt, kicsit vitte a labdát, középre adta Tadić-nak, aki a kaputól jobbra álló Huntelaar-nak. Ő a kapus és a kapufa között a rövid sarokba bombázott. Tadić - Veltman, Huntelaar - Dolberg csere jött, és Mazraoui előrement a középpályára. A 75-ik percben Ziyech szabadrúgásból átívelt a védelmen, Dolberg mellel maga elé tette a labdát, majd ráfordulva hatalmas gólt lőtt. Ezután talán a fáradtság kezdett kijönni a fiúkon, mert egyre több hibával játszottunk. Ennek meg is lett a büntetése, mert szépített az Excelsior. Ekkelenkamp-tól elvették a labdát 16-osunknál. Tagliafico, ahogy szerelni akart elesett, majd Fortes, Veltman mellől, és által nem zavarva jól fejelt,
  • A lényeg, hogy két nehéz meccs között biztosan nyertünk. Kár a 2 bekapott gólért.  Ez már zsinórban a 7-ik meccsünk, melyen gólt kapunk. Valami azért itt nem stimmel. Bár, ha kedden szakad meg-e sorozat, akkor monden rendben lesz. Mindenesetre nem valószínű, hogy holnap a PSV sokat fog hozni a gólkülönbségen. Kár, hogy a De Graafschap lelke és motorja, a mi Matusiwa-nk, 5-ik sárgája miatt nem játszhat, de talán nélküle is megússzák túl nagy ruha nélkül. Legutóbb, amikor nem Tadić volt a spicc, Ziyech játszott Huntelaar mögött. Most Tadić volt a 10-es. Nem tudom, mi a jobb. Nem vagyok pszichológus, nem tudom, az 1:0 utáni fellazulásnak, sok könnyelműsködésnek lehet-e oka fizikai vagy szellemi fáradtság. Mindenesetre feltűnt. Tulajdonképpen a meccs legfontosabb eseménye De Jong lecserélése volt. Az első hírek szerint, semmi ok aggodalomra, és a csere főleg óvatosságból volt. A meccs után viszont Ten Hag azt mondta, hogy Frenkie kezdte érezni a combját, és egyelőre nem tudni, játszhat-e kedden. De Jong ügynökének "app"-te, hogy csak elővigyázatból cserélték le, és nincs ok aggodalomra. Úgy legyen!
  • Onana a gólokról nem tehetett. Sok más dolga nem volt.
    Mazraoui nagyon gyengén, sok hibával kezdett. Talán sok volt neki a 3 kihagyott meccs. Lassan azért feljavult. Nem derült ki, hogy hol játszik kedden. Ha De Jong nem játszhat, akkor még nehezebb lesz a feladvány. De Ligt gyakorlatilag hibátlanul játszott. Blind is nagyon jó volt.  Sokat ment fel és jó passzai voltak. Sokat volt a szélen is. Talán keddre készült. Tagliafico elől jó volt. Mindkét kapott gól előtt ügyetlenkedett.
    De Jong, korai cseréje miatt, nem értékelhető. Van de Beek szép gólpasszt adott. Kicsit hátrébb játszott, mint máskor, így kevésbé volt domináns, de nem volt rossz. Tadić 2 gólt lőtt és egy asszisztja is volt. Ez elég. Ekkelenkamp nagyon jól kezdett. Labdákat szerzett, jó passzai voltak. Feltűnően higgadtan játszott. Később elfáradhatott, mert egyre többet hibázott.
    Ziyech tulajdonképpen rossz volt. Rengeteg labdavesztése, rossz passza, lövése volt. Minden helyzetből lőtt, és még, ha a kapufák közé is, lövéseit nem jól helyezte, és nem is voltak elég erősek. Viszont még így rosszan is adott két gólpasszt. Huntelaar mesterhármasa mellett, ha öntudatlanul is, egy gólpasszt is adott. De harcossága is fontos volt, mert azzal társait is feltüzelte. 35 év, 244 nappal ő az Ajax eddigi legidősebb mesterhármas szerzője. Eddig Sjaak Swart volt az. Neres nem volt túl aktív.

  • Az Eerste Divisie-ben játszó RKC, a De Jong által kapott milliókból, átáll a műgyepről az igazira.
  • Meglepő hír. A De Telegraaf szerint a Barca delegációja a héten Groningenben tárgyal a 18 éves védekező középpályás, Ludovit Reis áráról. Ifi válogatott, de nekem még nem tűnt fel. Mutatták néhány akcióját. Sok labdát megszerez, de nem sikerül olyan filmet találni róla, melyen jól is passzolt. Arra számítanak, hogy a második csapattal fog a spanyol 3-ik, 4-ik ligában játszani.

Vissza a lap tetejére

Április 14

Vissza a lap tetejére

Április 15

  • 22 tagú keret repült Torinóba. Köztük a nem teljesen ép De Jong és Schöne, valamint az eltiltott Tagliafico. Ő kérte, hogy lehessen társaival.
  • Az esti sajtótájékoztatón Ten Hag azt mondta, még nem tudni, játszhat-e De Jong. Azt nem kockáztatjuk, hogy meccsekre kiessen. Ő úgy érzi tud játszani, de Ten Hag-nak kell a felelőséget vállalnia a döntésért. Nem kérdezték, hogy mi lesz, ha De Jong nem játszhat. Gondolom, Schöne így is úgy is visszatér, így Ekkelenkamp, Sinkgraven és esetleg Mazraoui játszhat De Jong helyett. Balbekknek 3 lehetőséget említett, ebben a sorrendben: Mazraoui, Sinkgraven és Blind. Hogy a sorrend mond-e valamit, holnap tudjuk meg. Legtöbben Mazraoui-ra tesznek. Sinkgraven, ha perceket játszik is, sosem bekk, Blind-ért pedig kár lenne, mert De Ligt párjaként egyre jobb. Mazraoui szombaton, talán a 3 meccs kihagyás miatt, nem volt meggyőző, de, ha belejött, holnap már jó lehet. Igaz, eddig kétszer volt balhátvéd, nem komoly ellenfél ellen, és egyszer sem volt jó.
    A sajtótájékoztató utáni nyilvános edzésen részt vett De Jong, és semmi jelét nem mutatta, hogy valamije is fájna. Úgy néz ki, játszhat.
    A Juve még mindig Chiellini nélkül lesz, és a nagyon fontos Mandzukics sem játszhat, így Dybala vagy Kean kezd. Visszatér viszont Emre Can. Lehet, hogy a Juve 0:0-ra fog játszani, ami elég a továbbjutáshoz, de arra nagyon ráfázhat. Valószínűbb, hogy az Atletico elleni taktikát választva le fognak rohanni minket. Nem lesz könnyű ezt megúszni. Továbbra sem mi vagyunk az esélyesek, de vesztenivalónk nincs. Eddig, a Benfica-t leszámítva, minden idegenbeli BL meccsünkön jók voltunk. Ha holnap is jók leszünk, akár sikeresek is lehetünk. Már eddig is szép, amit csináltunk, de lehet még szebb is.
  • Jong Ajax - Go Ahead Eagles 5:2
    Ez volt a 2 csapat 6-ik találkozója, és a Jong Ajax első győzelme. 4-szer a Go Ahead nyert. Kotarski hatalmas hibájából majdnem gólt kaptunk, majd a 3-ik percben Solomons gyenge hazaadását már kihasználták. Traore 1 percen belül kiegyenlített. A 36-ik percben Schuurs, szabadrúgásból megszerezte a vezetést. Volt még néhány szép támadásunk, de azokat általában túlkombináltuk. Az 53-ik percben kiegyenlítettek a 'sasok'. Negyed órán belül Danilo, Traore megint Danilo, és 5:2-re nyertünk. 1 ponttal a Go Ahead bebiztosította volna részvételét a feljutásért való rájátszásokra. Arra most péntekig várhatnak. Pénteken a Twente jön hozzánk. Ők is nagy tervekkel. Ha nyernek, bajnokok. Kérték, hogy a sok, bajnokságukat ünnepelni jövő szurkolóra való tekintettel, legyen a meccs az Arena-ban, de erre nem vagyunk hajlandók. Így persze a sok, a De Toekomst-ba be nem férő Twente szurkoló miatt zavargások lehetnek.
    De vissza a mai meccshez. Természetesen hiányzott a Torinóba repült Ekkelenkamp és De Wit. Nem tudom, miért nem volt a kispadon sem Dest, Botman és Khün. Az O19-ből sem volt senki. Helyetteseik nem mind tündököltek. Kemper (balhátvéd), Solomons (középhátvéd), Bijleveld (középpályás) elég nagy hibaszázalékkal  játszottak. Kotarski rossz kezdés után belejött, és később hibátlanul védett. Schuurs jó volt, és a jobbhátvéd Bakboord is tetszett. Gravenberch nagyszerű dolgokat mutatott be, de néha túlcselezte magát, máskor lezser passzal elvesztette a labdát. Összességében nem tetszett. Lang jó volt, és a két spicc is. Traore roppant erős, gyors, és bár 2 nagy helyzetet kihagyott, van érzéke a gólhoz. Danilo pedig már 15-ik gólját szerezte. Cerny-től többet vártam.

Vissza a lap tetejére

Április 16 (Juventus - Ajax 1:2 összefoglaló)

  • A várt 11 kezdett; De Jong-gal, és Mazraoui Tagliafico helyén. A Juve is a várt 11-gyel kezdett; Dybala Mandzukics helyett.
    Nagy Juve nyomással kezdődött a meccs, de  a 16-osig nem jutottak el. A 8-ik percben egy rossz mozdulattól megsérült Mazraoui. Egy ideig még próbálkozott, majd a 11-ik percben bement helyette Sinkgraven. Az első veszélyes helyzet a mienk volt. A Juve 16-osán belüli Neres - Tadić idei-oda passzolása után a labda pár méterre a kaputól Van de Beek-hez pattant. aki ballal fölé lőtt. Egyből ezután Dybala nem túl veszélyes lövését látványosan vetődve védte Onana. Most már egyenrangúak voltunk. A 28-ik percben egy Juve szögletnél Veltman a földre került, és a berobbanó Ronaldo a kapuba fejelt. A VAR-ból kiderült, hogy a Ronaldo felé menő Veltman-t De Ligt lökte fel. 1:0. A 34-ik percben Ziyech rosszul lőtt kapura, de így a labda a kapussal szemben találta Van de Beek-et, aki végre jobbal került helyzetbe, és most nem is hibázott. Sok minden már nem történt, és a 2 VAR miatti 5 perc hosszabbítás után, jött a szünet. Sok hibával játszottunk, a Juve kicsit jobb volt, de mi voltunk veszélyesebbek.
    A második félidő is meddő Juve támadásokkal kezdődött. Az 51-ik percben szép támadásunk végén Van de Beek lövésébe belelépett valaki. Ettől kezdve mi uraltuk a meccset. 1 perc múlva Ziyech jó helyzetben lőtt, Szczesny nagyot védett. Az 58-ik percben Van de Beek a felső sarokba tartó lövését nagy bravúrral öklözte ki Szczesny. Ziyech jó helyzetben lövés helyett középre passzolt Van de Beek-hez, de a labda nem jutott odáig. Tadić passzába, mely Ziyech-et 3 méterre a kaputól találta volna, beleért Pjanic. A 67-ik percben Schöne szögletére 3 Juve védő között ugrott fel de Ligt, és védhetetlenül fejelt a kapuba. A 79-ikben Ziyech gólját les miatt jogosan nem adta meg a bíró. A 82-ben Sinkgraven helyett Magallán ment be, és Blind ment ki a szélre. A 88-ikban Ziyech - Huntelaar csere volt. 3 perc hosszabbítás, és nyertünk!
  • Bejött, ami eddig mindig. Az eddigi legjobb ellenfélhez is fel tudtunk nőni, és a játék képe, a helyzetek alapján, jobban megérdemeltük ezt a győzelmet, mint a madridit. Csak ott jobban kihasználtuk helyzeteinket. Mindkét félidő első perceiben jobb volt a Juve, és nem nagyon tudtunk kiszabadulni nyomásukból. De fegyelmezetten játszottunk, és helyzetük nem nagyon volt. Egy szögletből, melynél De Ligt ellökte Veltman-t, Ronaldo gólt fejelt. Attól kezdve De Ligt állt Ronaldo-ra, és sok bajunk vele sem volt már. Kb. az 50-ik perctől saját játékunkat játszottuk. Dominánsak voltunk, hamar visszaszereztük a labdát, helyzeteket dolgoztunk ki, melyek nagy részét sajnos kihagytuk. A Juve csaknem €300 millióért erősített a nyáron, hogy végre megnyerje a BL-t. Ünneprontók voltunk. Hétvégén, otthon, valószínűleg bajnokok lesznek. Érdekes ünnep lesz. Nekünk viszont nincs időnk e fantasztikus sikert ünnepelni. Szombaton nyernünk kell Groningenben, mert a bajnokság továbbra is az idény fő célja. Bár ezek után, még, ha nem is sikerülne, ez az idényünk fantasztikus.
    A mai meccs fontos tanulsága, hogy Sinkgraven-re lehet számítani.
  • Onana könnyelműen kezdett, amit Can csaknem kihasznált. A gólnál tehetetlen volt, sok más dolga nem volt.
    Veltman hátul hibátlanul játszott, és most már fel is mert menni. Mivel nem úgy néz ki, hogy Mazraoui szombaton játszhat, ismét ki kell tennie magáért. De Ligt a gólról tehetett, de ez nem zavarta meg, több hibája nem volt. és góljával jutottunk az elődöntőbe. Blind volt a legjobbunk. Rengeteg labdát megszerzett, nem tudom, volt-e egyáltalán rossz passza. Mazraoui értékelhetetlen. A helyére bement Sinkgraven, a hosszú kihagyás miatt, bizonytalanul, ügyetlenül kezdett, de belejött. Érthetően óvatos volt, de végül is nagyszerűen megállta a helyét. A De Ligt gólja előtti szöglet az ő lövéséből lett.
    De Jong több rossz passzal kezdett, Dybala nagyon szorosan fogta. Lassan összeszedte magát, amiben segített Dybala sérülése is, és a második félidőben már az igazi De Jong-ot láttuk. A vége felé kicsit visszafogta magát, mert kezdte érezni a combját. Schöne az első félidőben több szabálytalankodás után, közel volt egy sárgához. Utána lehiggadt. Míg Amszterdamban az volt az érzésem, hogy ez a szint sok már neki, most megfelelt. Van de Beek tartja nagyszerű formáját. Kihagyott ugyan egy nagy helyzetet, de a másodikat higgadtan kihasználta. Labdával és anélkül nagyon fontos játékunkhoz.
    Ziyech volt a leggyengébbünk. Bár Van de Beek-nek, ha nem is tudatosan, a gólpasszt, más jó passza nem volt, lövései gyengék nem elég jól helyezettek voltak. Tadić az első félidőben nem élt meg a Juve két középhátvédje mellett. A másodikban sok mozgással állandóan megjátszható volt, jól tartotta a labdát, és jó passzai is voltak. Neres-t ma is nehezen tudták megállítani, viszont a kapu előtt nem volt ügyes.
    Magallán ugyan keveset játszott egy értékeléshez, de volt egy jó becsúszása, és nem tűnt fel, hogy hibázott volna.
    E sikersorozat Ten Hag sikere is. Be merte küldeni SInkgraven-t, és Blind-et hagyta De Ligt mellett. Magallán beküldése is logikus volt, mert veszély már csak a levegőből volt várható. A Ziyech - Huntelaar csere is logikus volt, bár sokat már nem számított. Azért nem értem, miért nem kezdett Sinkgraven-nel. Mint kívülálló, nem hittem volna, hogy ilyen jó lesz, de ő naponta látja, tudhatta volna, hol tart.
     
  • Femke Halsema, Amszterdam polgármestere megtiltotta, hogy a Jong  Ajax - Twente, esetleges bajnoki meccset pénteken a De Toekomstban tartsák. A várható rengeteg Twente szurkoló nem férne be a De Toekomstba, így zavargásokra lehet számítani. A Twente kérte az Ajax-ot, hogy tegyék át a meccset az Arena-ba, de ez nem megy. A De Toekomst az Ajax-é, míg az Arenaban az Ajax csak bérlő, és csak akkor rendezhet ott meccset, ha nincs más program. Hétfőn újabb forduló, ha a Twente otthon nyer a Jong AZ ellen, akkor otthon lesz bajnok, és mint bajnok jöhet előbb, utóbb a De Toekomst-ba.

Vissza a lap tetejére

Április 17

  • A Sport360 (Dubai):
  • Persze más országok sportsajtója is áradozik rólunk. És joggal. Ebben az idényben ez volt a második hazai vereségük. Az első a MU elleni BL csoportmeccsen volt. Akkor nem voltak rosszabbak. Most, még az olaszok is elismerik, hogy mi voltunk jobbak. A végén a még a stadionban maradt Juve szurkolók megtapsolták játékosainkat.
  • Egy nap híján egy éve kaptunk ki esélytelenül 3:0-ra Eindhovenben, és néztük, ahogy a PSV bajnokságát ünnepelte. Micsoda fejlődés egy éven belül! Pedig olyan látványosan nem is erősítettünk. Átvettük a Southampton-tól, az angol bajnokságban szürkének elkönyvelt Tadić-ot, és a MU-től, a kispad és a tribün között ingázó Blind-et. Nálunk feltámadtak, és ma már egész Európa másképp néz rájuk. De a sikert legalább annyira saját fiataljaink betörésének, és annak, hogy Ten Hag is rengeteget fejlődött 1 év alatt, köszönhetjük. De Ligt akkor tért vissza a válogatottba, míg De Jong sérült volt, de különben is még várt, hogy a válogatott keretbe kerüljön. Van de Beek és Neres még ősszel is sokszor a kispadon kezdett, bár ez legtöbbször Ten Hag hibája volt. Ma már De Ligt és De Jong posztjukon az európai tophoz tartoznak, Neres és Van de Beek is közel vannak ahhoz. Ten Hag-nak a PSV elleni (újabb) ruha után Overmars megmondta, hogy ez így nem mehet tovább. Miután a Heracles lebecsülése 2 pontunkba került, a PSV elleni taktikája, védelme 3 pontunkba. A játékosok panaszkodnak, hogy semmi kapcsolat nincs vele. Senki nem tudja, milyen tervei vannak vele, döntéseit nem magyarázza meg. A segédek panaszkodnak, hogy nem avatja be őket taktikai terveibe. Ez hatott rá, és lassan megváltozott. A Bayern elleni meccs előtt hosszan beszélgetett  a játékosok képviselőivel, akik meggyőzték, hogy a jövőben vonja be terveibe őket. E meccs előtt segédjei rábeszélték, hogy Wöber-rel kezdjen és próbálja ki Tadić-ot spiccnek. Ten Hag lassan megváltozott, és ma már egy egész más Ten Hag áll a csapat élén. Még sajtótájékoztatóin is sokkal felszabadultabb. Ma már nem merül fel benne, hogy akár a leggyengébb ellenfél ellen is 5-6 tartalékkal kezdjen. És ma már a játékosok is elfogadják. A szakemberek hosszan elemzik a tegnapi meccsen alkalmazott taktikai húzásait, és a nemrég még  nem hozzánk illő edzőt, ma már a legjobb Ajax edzőkhöz hasonlítják.
    Tegnap a meccs előtt azért nagyon megijesztett. Kérdezték, biztos-e már De Jong játéka. Azt mondta, ez attól függ, hogy bírja a bemelegítést. Biztos, ami biztos, az is komolyan melegít, aki helyette kezdhet. A kérdésre, hogy az ki, azt válaszolta, hogy Kristensen. Nem mondta meg, ezt hogy képzeli, és szerencsére ez nem is derült ki. Amit viszont tényleg csinált, a cserék, azok végiggondoltak és jók voltak.
  • Van de Beek mondja, hogy amikor meglátta, hogy  34-ik percben lőtte gólját, külön boldog lett, Nouri-ra gondolva, aki másfél éve 34-es mezben esett össze.
  • Még nem tudni, milyen súlyos Mazraoui bokasérülése. Ma már tudott mankó nélkül járni, de ez nem sokat jelent. Más sérültje, részünkről, nem volt a meccsnek.
  • A Tottenham ellen játszunk az elődöntőben. Könnyebb ellenfélnek látszik a City-nél, de, ha kiverték a City-t akkor annyira rosszak nem lehetnek. Mindenesetre legalább 3 volt játékosunkat (Vertonghen, Alderweireld, Eriksen) láthatjuk az Arena-ban. Sanchez mostanában ritkán kezd. A Real és a Juve ellen kevesen adtak nekünk esélyt. Annyira most nem lehetünk esélytelenek. Az biztos, hogy ezen az ágon olyan csapat jut be a döntőbe, melyről ősszel ezt senki nem gondolta. Az első meccs április 30-án vagy május 1-én lesz Londonban.
  • A szövetség segíteni akar, és bejelentette, hogy a De Graafschap elleni, április 28-i meccsünket, vasárnapról előrehozták péntek este 8-ra. A De Graafschap tiltakozik ez ellen. Az utolsó 2 fordulóban elv, hogy minden meccset egyszerre, vasárnap 14:30-kor kell kezdeni. Még komolyabb kifogás, hogy másnap ünnepli a holland király népével, 52-ik születésnapját. Ilyenkor már előző este kezdődnek az ünnepségek, ami lefoglalja a rendőrséget. Ezért Doetinchem polgármestere valószínűleg betiltja a meccset. Felmerült, hogy délutánra teszik át a kezdést, de a De Graafschap ezt sem fogadja el. Dolgozó, tanuló szurkolóik jó része nem érne időben a stadionba. A legújabb hír az, hogy a KNVB két héttel megpróbálja eltolni az utolsó 2 fordulót. A kupadöntő marad május 5-én, a 33-ik forduló 12-én, az utolsó 19-én lenne. Ez nem hangzik rosszul.
  • Kik Pierie is a miénk. A Heerenveen 18 éves ballábas középhátvédje 5 éves szerződést írt alá. Állítólag 4 milliót fizetünk érte. Nem tudom, mik a terveink vele. Schuurs nem kapott lehetőséget az egyben. Pierie-nek annyi előny van, hogy mire hozzánk jön, már túl lesz 60-ik Eredivisie meccsén.

Vissza a lap tetejére

Április 18

  • A szövetség megtalálta a legjobbnak látszó megoldást. A 33-ik fordulót, melyben a De Graafschap ellen játszunk, a 34-ik után, május 15-én, szerdán, 19:30-kor játsszák. Talán a PEC Zwolle az egyetlen áldozat, mert Breda-ban mennek a NAC-hoz, és nem minden szurkoló lesz képes időben elindulni a 160km-es útra, mely a legnagyobb dugókon vezet át. A Feyenoord nem örül, mert otthon szeretnék búcsúztatni Van Persie-t és Van Bronckhorst-ot. A PSV viszont elfogadja a KNVB megoldását. A rendező városoknak még garantálniuk kell a meccsek biztonságát. De eddig még nem látszanak gondok. Számunkra ez azt jelenti, hogy nem otthon az Utrecht ellen fejezzük be a bajnokságot, hanem, mint 2016-ban Doetinchemben a De Graafschap ellen. Így is lett volna visszavágó jellege e meccsnek, hiszen 2016-ban ezen buktuk el a bajnokságot, így viszont az, hogy most is ez számunkra a bajnokság utolsó meccse, külön pikantériát jelent. De nem hiszem, hogy a De Graafschap otthon a mumusunk. Azon a meccsen ritka pocsékok voltunk. Most inkább ritka jók vagyunk.  Szurkolóink nem örülnek. Jobban szeretnék, ha a bajnokságot az Arena-ban szereznénk meg.
  • Tegnap írtam Ten Hag idei nagy fejlődéséről. Említettem bizonyos beszélgetéseket vele. Ezeken természetesen nem vettem részt, így mások nyilatkozatait (De Telegraaf, De Volkskrant és a VI) vettem figyelembe. Úgy érzem, hogy e három, egymástól független forrás, együtt hitelessé teszi, amit írtam. A lényeg, hogy képes volt belátni hibáit, és dolgozott azon, hogy megváltozzon. Ez nem kis dolog. Az sem, hogy ez sikerült neki. Pár hete azt olvastam, hogy még nem akarják meghosszabbítani szerződését, mert szép, hogy kivertük a Real-t, de a BL-t nem nyerjük meg, és az idei cél a bajnokság volt. Megvárjuk, az meglesz-e. A De Telegraaf-nak adott interjúban Overmars tegnap azt mondta, hogy javasolja az elnökségnek, hosszabbítsuk meg Ten Hag szerződését. Lassan nem vagyok abban biztos, hogy Ten Hag is akar-e tovább maradni. Ha a Bayern hívja, biztos nem.

Vissza a lap tetejére

Április 19

  • Mazraoui nem játszhat holnap, és kedden a Vitesse ellen sem. Több sérültünk nincs. A Groningen a tavaszi idény nagy meglepetése. 2018 végén csak gólkülönbséggel voltak jobbak az utolsó előtti NAC-nál. Most 9-ikek, 2019 harmadik legjobbjai, és még az EL rájátszást is elérhetik. Kapusuk Padt, nálunk volt ifi, és bár első csapatunknál a kispadig snem jutott el, a válogatott kispadján már ült. Jobbhátvédjük is nálunk nevelkedett, de Zeefuik 6-szor első csapatunkban is játszott. Többre tartottam, mint Kristensen-t, de nem kérték ki véleményemet. Groningenben állandó kezdő, és állítólag Koeman is figyeli. Középpályájukon játszik, az állítólag a Barca érdeklődését is felkeltő, Reis. Legjobbjuk a 20 éves japán, Doan, akiben sokan Ziyech utódját látják. Elől nagyon elégedettek a mi Sierhuis-unkkal. Harcos, volt már néhány kapufája, de 15 meccsen csak 3 gólig jutott.  Konkurense Gladon csak 20-30 perceket kap, de kb. 70 percenként betalál. Eleve nagyon gólszegények. 2019-ben csak 3 csapat talált be kevesebbszer náluk. Viszont ők kapták a legkevesebb gólt. Edzőjük, a Feyenoord múltú Buijs, még mindig fanatikus Feyenoord szurkoló, biztos nem akarja, hogy bajnokok legyünk. Nem hiszem, hogy sok múlik rajta. Játékuk egyre döcögősebb, de 1-1 góllal azért sokszor nyernek. Viszont Eindhovenben a PSV nagyon megizzadt a 2:1-es győzelemért ellenük. Könnyen ritkán megy nekünk náluk, de általában nyerünk. 2017-ben egy bírói tévelygés által kapott gól miatt 1:1 lett. A VAR-ral az nem lett volna gól. Az akkor elvesztett 2 pont is elég lett volna a bajnoksághoz. Most lesz VAR, jobbak vagyunk, mint akkor, és remélem simán nyerünk. Ahogy a Willem II elleni meccs is a hátralévők legnehezebbje volt, a holnapi is az lesz. Szerintem a Willem II most jobb náluk.
  • Miután sem a városok sem a klubok nem támasztottak nehézséget, végleges a 33-ik forduló elhalasztása. Sok klub nem örül, de az UEFA irányelvei szerint 2 nap szünet kell két meccs között, és ennél csak rosszabb megoldás lett volna. A bajnoki idény meghosszabbítása miatt lemondtunk egy sok pénzt hozó tornát Hong Kong-ban. 17-én repültünk volna el a válogatottak nélkül. Más kluboknak, és nem egy játékosnak is lehetnek problémái. Sokan az utolsó forduló utáni naptól már befizettek a nyaralásra, így most pénzükbe kerül a  2 héttel elhalasztott forduló. MI, ha bejutnánk a döntőbe sem hiszem, hogy elmennénk el Hong Kong-ba. Annyit amúgy sem keresnénk, mint a döntőbe jutással. Szép  gesztus lenne, akár kevéssel is kompenzálni a kisebb klubokat az okozott kellemetlenségekért.
  • Holnap kezdődik 10-edszer az Ajax húsvéti tornája 17 éven aluliaknak, a Future Cup. Sok volt részvevő játékos lett azóta nagy név.
    Alexander-Arnold (2015) csak harmadik lett a Liverpool-lal, de azóta válogatott, és a bajnokságért küzdő Liverpool fix kezdője.
    Mauro Icardi (2010; Barca) 2021-ig van szerződése az Interhez, amit nem akar meghosszabbítani. Mindenesetre vitte valamire.
    Emre Can (2010; Bayern München). Kedden a Juve középpályása volt.
    Marcus Rashford (2012; Man United) 11-esekkel kikapott tőlünk a döntőben.
    Moise Kean (2015; Juve) Még nem kezdő, és kedden nem sokat mutatott, de nagy jövőt jósolnak neki.
    Youri Tielemans (2013) nyert az Anderlechttel. 21-szeres belga válogatott. Kölcsönjátékos a Leicester City-ben.
    Riqui Puig (2016; Barca) a torna játékosa lett. Sokan Iniesta utódját látják benne. Eddig kétszer jutott szóhoz az első csapatban.
    Renato Sanches (2013; Benfica) A 2016-os EB legjobb fiataljának választották. A Bayern Münchenben egyre többet játszik. Ellenünk csak 1 percet kapott.
    A mieink közül a torna játékosa lett:
    Klaassen 2010-ben, Nouri 2014-ben, De Ligt 2015-ben, Gravenberch 2017-ben, Ünüvar 2018-ban.
    Az idein részt vesz a Juve, Tottenham, Anderlecht, Atletico Madrid is. Nálunk a tavalyiakból 6-an, köztük Ünüvar vannak a keretben.
  • Csak azt írják, hogy az olasz lapokból idéznek. Ezek kiemelik, hogy a nagy taktikus hírében álló Allegri-t taktikában múlta felül, a nemzetközileg ismeretlen Ten Hag. Az első félidőben beszorultunk. Ha Onana a középhátvédeknek adta a labdát, Schönere állt Pjanic, De Jong-ra Dybala és Bernardeschi, így mindig kénytelen volt hosszan kirúgni, illetve bekkjeinkre hárult a támadások építése. Ha Veltman elindult a szélen, azonnal ott volt Matuidi. Szünetben megbeszélték. hogy minkét 6-os és Veltman a védelem közelében marad, így őrzőik is elhagyják a középpályát, ami sokkal üresebb lesz. Ezt a teret kell bejátszania Ven de Beek-nek és Ziyech-nek, ami sikerült is, és megfordítottuk a játék képét. Nem biztos, hogy mindez Ten Hag zsenialitása. Ahányszor a kispadot mutatják, mindig az látszik, hogy Schreuder súg valamit a fülébe. Ha valamiért megáll a játék, akkor is főleg Schreuder beszél a játékosokkal. Persze Ten Hag a főnök. Neki kell a felelősséget vállalni a rossz döntésekért, viszont a jókért is neki jár a dicséret.
    Érdekes Mourinho elemzése. Szerinte a Real és a Juve edzői nem vettek elég komolyan minket, nem készültek fel jól belőlünk, és hagyták, hogy játékunkat játsszuk. Vitathatatlanul sokat fejlődtünk 2 év alatt, de nála most is a hangsúly azon lett volna, hogy megakadályozzanak minket játékunkban. Ha a döntőbe jutunk, ott más lesz a helyzet. Akár a Barca akár a Liverpool lesz az ellenfelünk, mindketten a miénkhez hasonló felfogásban játszanak, de jobb játékosokkal. Nekik nem kell alkalmazkodniuk hozzánk.
  • A De Telegraaf szerint Scherpen már a miénk. Szerdán volt az orvosi vizsgálat, és a szerződés aláírása. A klubok már korábban megállapodtak. A hivatalos bejelentéssel megvárják a bajnokság végét, hogy esetleges tiltakozó akciók ne zavarják meg a csapatot. Scherpen ezelőtt 8 évvel, 10-11 évesen egy buta üzenetben világgá kürtölte, hogy Feyenoord szurkoló, és minket nem szeret, amiért a szurkolók egy csoportja nem kívánatosnak tartja. Ha minden játékosunknál tudnák, mit mondtak 9-10 évesen, biztos mást is elüldöznének. Úgy tudom, még mindig Feyenoord szurkoló, de nem hiszem, hogy ez befolyásolni fogja játékát. Legfeljebb a Kuip-ban nem fütyülik majd ki. Nagyon úgy néz ki, hogy Onana még egy évet marad, így Scherpen-nek lesz ideje tovább fejlődnie, megszoknia a klubot.

Vissza a lap tetejére

Április 20 (Groningen - Ajax 0:1 összefoglaló)

  • Tagliafico visszatért, a sérült Mazraoui helyén Veltman kezdett. A Groningenben Sierhuis mellett a másik spicc, Gladon is kezdett. A jobbhátvéd Zeefuik is.
    A Groningen lelkesen kezdett, de hamar átvettük az irányítást. Schön szabadrúgásából, a 7-ik percben, De Ligt kapufát fejelt. A Groningen taktikája az volt, hogy amennyire a bíró megengedi keménykedve zökkentsenek ki minket a ritmusból. Ez elég jól be is jött. Higler bíró, a védekező középpályás Memisevics ellen 4-5 szabadrúgást adott, melyekből néhány, sárgát érdemelt volna. Ezért tiltakoztak fiaink, és fel is idegesítették magukat. Egyre kevésbé fociztunk. A 30-ik percben Veltman 7-8 méteres erős lövését nagyszerűen mentette szögletre Padt kapus. A 39-ik percben Reis lövése csak centiméterekkel ment mellé, bár Onana, úgy látszott rajta volt a labdán. Szünet után agresszívabban játszottunk, de nem voltunk veszélyesek. A 49-ik percben Ziyech passzából Van de Beek, nem túl jó szögből, 6-7 méterre a kaputól taccsra rúgta a labdát. Az 56-ikban Doan a meccs legnagyobb helyzetét hagyta ki. Onana-val szemben mellé lőtt. Az 59-ikben Schöne helyett bement a tavaly ugyanitt a 89-ik percben győztes gólt szerző Huntelaar. Higler most már szórta a sárgákat. Sajnos Veltman is kapott egyet, miután fellökte az őt elkaszáló Memisevic-et. Következménye nincs, de azért butaság volt. A 66-ik percben Tagliafico lövését a gólvonalról Zeefuik rúgta ki. Egyre erősebben nyomtunk. A 77-ikben Neres helyett Dolberg ment be. A 78-ikban Zeefuik felszabadító rúgása Csak magasra ment, majd Huntelaar-hoz. Ő kézzel-lábbal harcolt a német balhátvéd Handwerker-rel. Végül nyert, és a labdát magasan a kapuba vágta. Mezét lerántva ünnepelt, amiért persze sárgát kapott. De akkor a VAR még vizsgálta, a harcban nem szabálytalankodott-e. Úgy döntöttek, hogy nem, így 1:0-ra vezettünk. A Groningen vadul kezdett támadni, míg mi csak próbáltuk a labdát minél messzebbre rúgni a kaputól, abban bízva, hogy valamelyik spiccünk talán tud valamit kezdeni a labdával. Egy ilyen hosszú labdáért való harcban Huntelaar belekönyökölt Memisevic arcába, amiért egyből pirosat is kaphatott volna, de 'csak' második sárgát kapott, ami persze ugyancsak piros, de így csak 1 meccsre tiltják el. Most már csak védekeztünk, és rugdostuk előre a labdát. A 86-ik percben Gladon fejesét nagy bravúrral védte ki. A 89-ik percben egy labda Tagliafico felsőkarjáról pattant el. A bíró nem fújt. Azt hiszem, ezért 10-ből 7 bíró 11-est adott volna, de miután lehetett nem is adni, a VAR nem szólt bele. Miután az 5 perc hosszabbítást is megúsztuk, nagy volt az öröm.
  • A lényeg, hogy megvan a 3 pont. Nehezen ment, nagyon meg kellett dolgoznunk érte, de épp ezért nagyobb is az öröm. A Groningen erőfocit akart játszani, és ez sikerült is. Ilyenkor sok múlik a bírón, akire az első félidőben nem számíthattunk. Mire rájött, hogy kezd a meccs kicsúszni a kezéből, már nem zavarta a Groningen játékosait, ha sárgát kaptak. Sok minden nem sikerült ma, de most már ott tartunk, hogy rossz meccseinket is meg tudjuk nyerni. Pontosabban ezt igen. Remélem, ezt volt egyben utolsó rossz meccsünk. Utolsó 8 meccsünk egyikét sem úsztuk meg kapott gól nélkül. Ma vége eltt e sorozatnak.
  • Onana-nak alig volt dolga, de egy nagyszerű védése közelebb hozta a bajnokságot.
    Veltman jó volt. Sokat szerelt, sokat ment fel, jó beadásai voltak, és volt egy jó kapura lövése is. De Ligt és Blind a két erős jól fejelő spiccel (Sierhuis, Gladon) nagy harcot vívtak, és legtöbbször nyertek. De Ligt-nek volt egy kapufa fejese a 7-ik percben. Más lett volna a meccs, ha az bemegy. Blind az első félidőben nagyon jó volt, de a másodikban sem volt rossz. Rengeteg légi csatát nyert meg a nála sokkal nagyobb spiccekkel szemben. A nagy Groningen nyomás alatt, ő volt az egyetlen, aki nem esztelenül rugdosta a labdát. Tagliafico sokat szerelt, de elöl nem sok hasznunk volt belőle. Volt egy elég jó lövése, de passzainak nagy része hátrafelé ment. Egy szót sem szólhattunk volna, ha kezezéséért 11-est ad a bíró.
    De Jong volt már jobb is, bár azért nem volt rossz. a 18 éves Reis vigyázott rá, és néha sikerrel. Azért a mai meccs alapján is nagyobb jövőt jósolok De Jong-nak a Barcában, mint Reis-nek.. Schöne nem sok jót csinált. Nem értem, miért akar mindig fejelni, amikor, még ha nagy ritkán el is éri a labdát, az soha nem megy oda, ahova akarja. Van de Beek is szürkébb volt, mint az utolsó meccseken.
    Ziyech rengeteg hibával játszott. Mostanában minden helyzetből lő, és ritkán jól. Jó passzai is voltak, de kevesebb, mint máskor. Tadić spiccként nem élt meg. Középpályásként többet volt játékban. Neres egy sarkalással volt legveszélyesebb. Keveset volt játékban, és nagyon sokszor leszerelték.
    Huntelaar góljával nyertünk. Roppant agresszív, ami talán jó hatással van társaira, de, ha ennek közvetlen ára, hogy 10-en maradunk, akkor nem biztos, hogy megéri. Mez lehúzással sárgát kapni butaság, utána sárgát kapni még nagyobb butaság. Huntelaar a klub első cserejátékosa, aki gólt szerez, majd pirosat kap.
     
  • Az AZ kikapott a Kuip-ban, így a 3-ik helyről már lemondhatnak. A januári nagy formából nem sok maradt, és most már a 4-ik hely sem biztos. Ahhoz még egyszer nyerniük kell. Ha lehet, ne kedden nyerjenek a legnagyobb konkurens Heracles ellen, hanem 12-én a PSV ellen. Az Emmen, nem kis meglepetésre, 2:0-ra nyert az Utrecht ellen, és ezzel valószínűleg bent marad. Scherpen több jó védéssel járult hozzá a sikerhez. A meccs után cáfolta, a De Telegraaf tegnapi hírét, mondván, még nem írt alá semmilyen szerződést. A tárgyalások folynak. Nem tagadta, hogy szó van arról, hogy egy évre kölcsönadjuk az Emmen-nek.

Vissza a lap tetejére

Április 21

  • A PSV gyenge játékkal, biztosan nyert 3:1-re a már cél nélküli, és lélektelenül játszó ADO ellen. Most kétszer idegenbe mennek. 2019-ben 7 idegenbeli meccsükből csak kettőt nyertek meg.
    Az AZ utolsó 4 meccsén összesen 2 pontot szerzett, és ha így folyatatják még a 4-ikek sem lesznek. Most már nem az a kérdés, hogy akarnak-e hajtani a PSV ellen, hanem, hogy fel tudnak-e javulni eléggé e meccsre. Ha miénk lesz a kupa, akkor a 8-ik is indulhat az EL rájátszáson. Ez most a Willem II, de csak 2 ponttal van többje a Gropningen-nél. Mivel abból nem indulhatnak ki, hogy ők nyerik a kupát, komolyan kell venniük a PSV elleni meccset. Tavaly komolyan vették, és 5:0-ra nyertek. Persze e nélkül is komolyan vennék Brabant megye derbijét. Tilburgben különben is több szurkolónk van, mint a PSV-nek.
    Az Emmen győzelmével nagyon közel van a bennmaradáshoz, míg a NAC ellen győztes Fortuna csak akkor kényszerül rájátszani a kiesés ellen, ha mindhárom hátralévő meccsét elveszti, és az Excelsior mindhármat megnyeri. A NAC hátránya 4 pont. Elvileg behozható, de ahogy játszanak, annak alapján valószínűbb, hogy közvetlenül kiesnek.
  • Tegnapi meccsünk Mourinho-t igazolta. Ha egy edző jól felkészül belőlünk, és tervéhez elég jó játékosok állnak rendelkezésére, akkor nagyon megnehezítheti dolgunkat. A Groningennek csak a taktika védekező részhez voltak megfelelő játékosai, ezért nyertünk. Mivel jelenleg a Groningen védelme (beleértve a védekező középpályásokat is) a legjobb, következő ellenfeleink ugyanezt a taktikát nem fogják tudni sikerrel alkalmazni. De agresszívan más csapatok is tudnak játszani, és holland meccseken azt se mindig szeretjük. Persze tegnap is nyertünk, így bizakodjunk!
  • A Future Cup-ban egy csoportban voltunk utolsó és következő BL ellenfelünk (Juve, Tottenham), valamint a japán Sagan Tosu gyerekeivel. A Juve és a Tottenham ellen Ünüvar góljaival 1:0-ra nyertünk, de a japánoktól simán kikaptunk 3:0-ra. A helyzetek alapján lehetett volna akár 8:0 is. Furcsa, mert a japánok a Juve-től és a Spurs-től is 3:0-ra kikaptak. A Juve nyert a Tottenham ellen, így másodikként továbbjutottunk, és holnap az elődöntőben az Anderlecht-tel játszunk.

Vissza a lap tetejére

Április 22

  • A Future kupa döntőjében, egy félidőt 10 emberrel játszva 2:1-re nyert a Juventus az Ajax ellen. A múlt heti felnőtt meccsel ellentétben ez emlékeztetett régi meccseinkre a Juve ellen. Nálunk volt a labda, de ők rúgták a gólokat. Senkitől sem voltam ma különösebben oda. Még Ünüvar sem volt látványosan jó.
  • Hogy ne legyen jó napunk, a Jong Ajax is kikapott. Az MVV, a 89-ik percben szerzett góllal 1:0-ra nyert.
    Mivel a második Sparta kikapott, a Twente-nek a Jong AZ ellen egy döntetlen is elég volt a bajnoksághoz. Így egy év szünet után visszatért az Eredivisie-be. A nézőtéren ült Ruud Gullit, és büszkén látta, hogy 17 éves fia, Maxim, a Jong AZ-ben a 71-ik percben bemenve bemutatkozott a profi fociban.
  • De Jong Groningenben a szünetben kérdezte Higler bírót, miért engedi, hogy minden, és legtöbbször szabálytalan, eszközzel próbálják megakadályozni a játékban, próbálják elvenni tőle a labdát. Higler azt válaszolta, hogy, ha nem akarja, hogy elvegyék tőle a labdát, passzoljon gyorsabban. Az biztos, hogy Higler-től mindent szabad volt De Jong-gal csinálni. Ha pedig tényleg így reagált, az felháborító. Egy bíró ne adjon a játékkal kapcsolatos tanácsokat, hanem gondoskodjon a szabályok betartásáról!
  • Holnap a Vitesse ellen nyernünk kell az Arena-ban. Semmit nem írnak edzésről, esetleges sérültekről, a várható kezdőről. Mazraoui nem lesz, és talán Schöne helyett egy igazi spicc, aki, Huntelaar eltiltása miatt csak Dolberg lehet, kezd. Délután Traore a keretben sem volt a Jong-ban. Lehet, hogy holnap ő ül a kispadon Huntelaar helyett? Gravenberch-et a 60-ik percben cserélték le. Ez is a holnapi meccs miatt lett volna?
    Az idei Vitesse-nél jó meccseket váltják az érthetetlenül rosszak. Így is a tisztes 6-ik helyen állnak, és valószínűleg részt vesznek az El helyért a rájátszásokban. A TOP 4 egyike ellen sem nyertek még, de egyikük sem nyert ellenük kétszer. Remélem, nekünk sikerül. 17-18-ban mindkét meccsen kikaptunk tőlük, de ősszel simán nyertünk Arnhemben 4:0-ra, azaz nincs okunk félni. Még nem biztos, hogy bennmaradnak az első 7-ben, így számukra is van tétje a meccsnek.
    Védelmük nem félelmetes. Középhátvédjük, a 23 éves orosz Karavajev, szombaton megsérült. Helyén a nyáron a Jong Ajax-ból igazolt Doekhi fog kezdeni. Balhátvédjük, a 30 éves, a Man United-ot is megjárt Büttner, piros lapja miatt nem játszhat. Nagyon fontos játékos a középpályán Serero. Spiccük a 18 éves Buiting, az utolsó 8 meccsen 5 gólt szerzett, de nem egy csodacsatár. A 28 éves szélső Linssen, inkább az. Luuk de Jong-nak e bajnokságban eddig 12 fejesgólja volt, aminél sokkal többje senkinek nem lehet Európában. Linssen csak 8-nál tart, mégis sokak szerint ő az Eredivisie legjobb fejelője. Míg De Jong 188 centis, Linssen csak 170. Legjobbjuk, a Real Madrid-tól bérelt, 20 éves ballábas norvég jobbszélső Ödegaard. 16 évesen mi is akartuk, de a Real-t választotta. Azóta 32 percet játszott az első csapatban, és főleg kölcsönben volt. Most már jönne hozzánk, és állítólag hívjuk is. A transfermarkt.de szerint 8 milliót ér. Még két évre van szerződése, így azt hiszem, ennél sokkal többe kerülne. Arra számítanak, hogy felhagyva szokásos támadó stílusukkal, bebiztosított védelemmel, 5-4-1-gyel kezdenek.
    Csütörtökön a PSV Tilburgben játszik a Willem II ellen. Amióta leszorítottuk őket az első helyről, ez az első idegenbeli meccsük, és egyből a legkomolyabb ellenfelük is. Már csak azért is nyernünk kell, hogy növeljük, az amúgy is nagy nyomást rajtuk. Persze egy győzelem után már csak kétszer kell nyernünk, és akkor mindegy, hogy mit csinál a PSV.
  • A francia telefoot (?) abból indul ki, hogy Neres elmegy a nyáron. (Pár hete még azt mondta, biztos, hogy marad, de azóta volt pár nagyszerű BL meccse, így olyanok érdeklődését is felhívhatta magára, akikre pár hete még nem mert gondolni.) A lap szerint €65 millió alatt nem adjuk el, és abban bízunk, hogy ezzel elriasztjuk az érdeklődőket.

Vissza a lap tetejére

Április 23 (Ajax - Vitesse 4:2 összefoglaló)

  • Dolberg kezdett, de nem Schöne, hanem Neres helyett. Ten Hag szerint, ráfér egy kis pihenés. Először ült a kispadon, a Jong-ban egyre jobb Traore. A groningeni meccs után kisebb panaszai voltak De Ligt-nek, Blind-nek és De Jong-nak, de tegnap már rendesen, panaszmentesen edzettek, így tudtak kezdeni. A Vitesse valóban sok védővel kezdett, bízva a gyors kontrákban. Legveszélyesebb csatáruk, Linssen bemelegítés közben megsérült,
    A 3-ik percben szép támadás végén Van de Beek csúnyán mellé lőtt. A 20-ik percben egy szögletből De Ligt fejesét védte Pasveer kapus, aki a 28-ikban Ziyech lövését védte. A Vitesse 8-9 emberrel védekezett, és alig került 16-osunk közelébe. De a 30-ik percben 18 éves spiccük lefordult Blind-ről, elindult kapunk felé, és nem kis meglepetésre, a gyorsaságáról nem ismert Blind, ha nem is érte utol, de jó becsúszással szerelte. Egy perc múlva Dolberg tört a kapura. Két hátvéd nyomta jobbról, balról, majd kicsit hosszan szöktette magát. Hogy mégis elérte volna-e a labdát, nem tudhatjuk, mert átesett az elébe vetődött Pasveer kapuson. Ez már a harmadik 11-es gyanús eset volt Dolberg-gel kapcsolatban, de ezt sem adták meg. Sokat támadtunk, de sok volt a hiba. A két szélső helyet cserélt. A 40-ik percben Blind jó 60 méteres passzt adott Tadić-nak, aki tisztára játszotta magát, ballal ívelten beadott. Közben Ziyech, nyakán bekkjével a kapu elé ért, megkerülte a bekket, és ballal, közelről megszerezte a vezetést. A 2 perc hosszabbítás végén Ziyech elcsípett egy labdát a 16-osnál. Dolberg-hez passzolt, akinek lövése Tadić elé pattant. Nem túl jól helyezett lövése nem okozott gondot Pasveer-nek. A második félidő első percében Dolberg csípett el egy rossz passzt a 16-osnál, majd 10-12 méterről csúnyán fölé lőtt. Az 54-ik percben Schöne ívelt be egy szabadrúgást. De Ligt-et lehúzták. A jogos 11-est Tadić bevágta. A 58-ikban Schöne szabadrúgásából végre gólt fejelt De Ligt => 3:0. Ez volt ebben az idényben a 159-ik hivatalos gólunk, amivel megdöntöttük az AZ 158 gólos csúcsát 1980-81-ből. A kezdés után De Jong szerelt, kiugrasztotta Ziyech-et, akinek beadását szorongatott helyzetben Dolberg nem tudta a kapuba juttatni. Ismét Ziyech került helyzetbe, amit kihasznált, de sajnos lesen volt. Egyből le is cserélte Ten Hag. Neres ment be, míg Tagliafico helyett Kristensen. Veltman bement középre, Blind pedig kiment a szélre. Még keresték helyüket a hátvédek, amikor az üresen hagyott Foor szépített. A Vitesse az 5-4-1-ről átállt a 4-3-3-ra, és átvette a kezdeményezést. Teljesen szétesett játékunk, és kezdett ok lenni aggodalomra. A 70-ik percben Onana védett jól. Ten Hag is rájött, hogy elrontotta a védelmet. Blind visszament középre, és Veltman lett a balbekk. Most már minden hátvéd bizonytalan volt. A 79-ik percben Schöne helyett Ekkelenkamp ment be. Pár másodperc múlva Ekkelenkamp indított egy támadást, mely végén felvágták, és Tadić ismét 11-est rúghatott. Most sem hibázott. A 4:1 megnyugtatónak látszott, de 2 perc sem telt el, és ismét szépített a Vitesse. De Ligt nem tudta megakadályozni Matavz-t, hogy beadjon, és abból kaptuk a gólt.
  • Megvan a 3 pont, és az volt a lényeg. A Tagliafico - Kristensen csere furcsa volt. Amikor Tagliafico nem játszhatott a Juve ellen, azért nem Blind játszott a helyén, hogy ne kelljen szétszedni a De Ligt - Blind párost. Mazraoui megsérülése után is együtt maradtak. Sinkgraven ment be, és jó volt. Itt volt a lehetőség, hogy megint perceket kaphasson. Ten Hag nem akarja megérteni, hogy Kristensen nem egy Ajax szintű bekk. De a csere időzítése is rossz volt. Svungban voltunk, épp lőttünk egy, igaz, meg nem adott, gólt, és hajtottunk újabb gólokra. A védelem összekavarása megzavarta az egész csapatot, és izgalmassá tett egy már biztosan kezünkben lévő meccset. Lehet, hogy ez lett volna akkor is, ha Sinkgraven ment volna be (amit nem hiszek), de legalább olyan játékos kapott volna perceket, akinek még van jövője nálunk. Persze úgy is vehetjük, hogy így is nyertünk, tehát igaza lett Ten Hag-nak. Még egy akadályt vettünk. Még kettő van hátra. De addig jön még a Spurs, és megyünk a Kuip-ba. Ten Hag 2 nap szabadságot ad a játékosoknak, hogy kiszellőztessék fejüket. (Serero szerint, ha van lehetőségünk, akár 30 millióig is el kell mennünk Ödegaard-ért, az ideális Ajax játékosért. Rossz ma sem volt.)
  • Onana kétszer kellett, hogy védjen, akkor védett is. A gólokról nem tehetett.
    Veltman a jobboldalon, elől, hátul jó volt. Középen és a baloldalon nem. Azért annyira nincs még ritmusban, hogy ezt meg lehessen vele csinálni. De Ligt hátul néha lemaradt labdákról, rossz ritmusban ugrott fejelni, és a második gólhóz mellőle adott be Matavz. A Vitesse kapujára viszont veszélyes volt, és gólt is fejelt. Blind is csak addig volt jó, amíg ki nem került a szélre. Az első gól előtti passza nagyszerű volt. Tagliafico elől, hátul jó volt. Remélem, nem csak azért cserélte le Ten Hag, hogy beküldhesse Kristensen-t.
    Schöne sok labdát megszerzett és kevés hibával játszott. Igaz csak biztonságos (oldalra, hátra, 1-2 méterre) passzai voltak. De Jong-ot most nem zavarta senki sem, sokat is volt játékban, és jó is volt. Van de Beek még jobb. Agresszív volt védekezésben, jól tartotta a labdát, és passzai is jók voltak.
    Ziyech sok hibával kezdett, de gólja után feljavult. Lecserélése után jegelte a csípőjét, azaz okkal cserélték le. Az első félidőben Dolberg javára sokat fújt a bíró, és a 16-oson belül is fújhatott volna. Nem értem azt az érvet, hogy bár szabálytalanság volt, de nem elég súlyos egy 11-eshez. A második félidőben, miután egy óriási helyzetet kihagyott, alig volt játékban. Tadić adott egy nagyon jó és nagyon fontos gólpasszt, és 2 gólt lőtt, ha 11-esből is. Más jót nem csinált, de mégsem mondhatom, hogy rossz volt.
    Kristensen, mint mindig, lelkesen rohangált fel-alá, de a helyén ritkán volt. Egyszer szerelt taccsra, több labdát nem szerzett meg.  Az első gólt oldaláról kaptuk.
    Neres elég jó volt, amikor már kevesen voltak jók. Ekkelenkamp harmadik szereplésekor is jó benyomást keltett.

Vissza a lap tetejére

Április 24

  • Valentijn Driessen, a De Telegraaf focirovatának vezetője, nem tud már Ten Hag ellen uszítani, mert ahhoz ő már túl sikeres. Újabb áldozata Dolberg. Tegnapi kommentárjában írja, hogy Huntelaar-t annak idején azért hoztuk, hogy backup-ja és mestere legyen. Tavaly, Dolberg sérülése miatt sokat játszott, de idén már azért játszik egyre többet, mert jobb, mint Dolberg. Dolberg nem tanul tőle, hanem inkább leblokkol a konkurenciától. Arca soha nem árul el örömet, lelkesedést, de ez úgy néz ki, érzelmeinek valós kifejezése. Le kell vonni a következtetést, hogy nem való az Ajax-ba. Azzal, hogy Huntelaar szerződését meghosszabbítottuk, jeleztük, hogy már nem számítunk rá. Nyáron túl kell adnunk rajta. (Sok igazság van a fentiekben, és Dolberg sajnos tegnapi játékával sem cáfolt rá a kritikára. Tegnap, különösen az első félidőben látszott, hogy nagyon akart. Sokat szabálytalankodtak ellene, és a három 11-es gyanús esetből egyet talán megadhattak volna. Ahogy viszont a második félidő elején óriási helyzetét kapkodva elrontotta, arra utal, hogy mentálisan sincs rendben. Önbizalma egyre kisebb. Jövőre jön Traore, és idén már nem sok lehetősége lesz bizonyításra. De a bajnokság jelenlegi szakaszában nincs szükségünk ilyen, nyugtalanságot szító cikkekre. Miért teszi ezt Driessen?)
  • Ten Hag a meccs után szidta a játékosokat, hogy a kettős csere után úgy visszaestek. Az, hogy többen pozíciót kellett, hogy váltsanak, szerinte nem lehet erre magyarázat, mert egy Ajax játékosnak kell, hogy legyen annyi intelligenciája, mellyel más helyzetekben, pozíciókban is fel tudja magát találni. Kevés edző képes beismerni, hogy hibázott. Ten Hag sem. Pedig (szerintem) egyértelmű, hogy nem estünk volna úgy vissza, ha Tagliafico helyett Sinkgraven ment volna be. Talán még az is jobb lett volna, ha Schuurs vagy Magallán, mert akkor is csak egy helyen változott volna a védelem, és nem a használhatatlan Kristensen ment volna be.
  • Szép volt viszont, hogy Ziyech gólja után a kispadon ülő Neres-hez futott, hogy vele ünnepeljen. Ez biztos jól esett neki, hiszen nem örülhetett a kispadnak. De ez talán valamit mond a csapatszellemről is.
  • Willem Vissers (De Vokskrant) heti rovatában a hétvége 2 holland sportszenzációját említi meg. Az egyik, valószínűleg kevés olvasómat érdekli, a tavaszi egynapos bicikliversenyek egyik klasszikusának, az Amstel Gold Race-nek győztese Mathieu van der Poel, aki vert helyzetből, ritkán látott hajrával nyert. A másik a Groningen - Ajax meccs 2-ik percében történt. De Jong, nem először, cselezgetett 16-osunknál. Reis rárohant és elvette tőle a labdát. De Jong  azt fekve visszaszerezte, labdával a lábán felkelt, két Groningen játékost lerázott magáról, Tadić-hoz passzolt, aki Tagliafico-hoz, tőle a szélen visszakapta a labdát, kiugrasztotta Van de Beek-et, akinek beadása, majdnem gólhelyzetbe hozta Ziyech-et. Vissers szerint ebben minden benne volt, amit De Jong-ról el lehet mondani. Fél percen belül volt arrogánsan könnyelmű és zseniális.
  • Már jó ideje biztosnak látszott, de most már tény. 4 évre leszerződtettük az Emmen tehetséges, 19 éves kapusát, Kjell Scherpen-t. 204 centi magas, ami egy kapusnál, ha nem túl ügyetlen, nem hátrány. 17 évesen mutatkozott be tavaly, az akkor még az Eerste Divisie-ben játszó Emmen-ben. Idén az első fordulótól ő az Emmen kapusa, és általában jó is. Rengeteg gólt kapott, és nem egyben benne is volt. Ugyanakkor jobb meccsein megmutatta, hogy nagy tehetség. Első kapusunknak még biztos nem elég egyenletes, de mivel Onana még marad, kap időt, hogy még jobb legyen. Idénye jól kezdődött, amikor az Emmen első kapusa lett. Viszont pár nappal egy meccsük előtt váratlanul elhunyt testvére. Nem akarta cserbenhagyni csapatát, és kérte, hogy védhessen. Néha meccs közben elsírta  magát, de végig helytállt. Ezután vettük fel vele a kapcsolatot, újabb fordulatot adva idényének. Úgy néz ki, nem akarjuk kölcsönadni. Az első csapat keretében lesz, tehát a 'nagyokkal' edz, de védeni normális körülmények között jövőre még csak a Jong Ajax-ban fog. Amikor az első hírek felreppentek leigazolásáról, előszedtek egy filmet, melyen 9-10 évesen a Feyenoord iránti lelkesedéséről, és az Ajax iránti gyűlöletéről beszél. Ezen a kemény mag egy része úgy felháborodott, hogy akcióba kezdtek leigazolása ellen. A szurkolók nagy része nem vett részt e kampányban. Valószínűleg még mindig a Feyenoord-nak szurkol, bár a Feyenoord elleni egyik meccse volt eddigi egyik legjobbja. Furcsa világ lenne, ha valakinek kisgyerekkori kijelentései, egész életére kihatnának. De, mint az Ajax ma közzétett filmjén 'látszik', már megkapta a büntetését csínytevéséért. (több százszor le kellett írnia, hogy az Ajax a legszebb klub a világon, és amikor már azt hitte, kész van, Van der Sar közbeszólt, hogy még 100-szor.
  • O17-ünk, valószínűleg a Future Cup-től még fáradtan, Groningenben kikapott, a bajnokságot eldöntő meccsen. Kár, de a Future Cup tapasztalata fontosabb a bajnokságnál.
  • A De Telegraaf szerint Overmars érdeklődött a Real-nál Odegaard áráról. A hallott €20 milliót sokallta, mire a Real közölte, hogy lehet velük alkudni. A VI is azt írja, hogy komolyan gondolunk rá. Tegnap (is) nagyon jó volt.

 

Vissza a lap tetejére

Április 25

  • A PSV elég simán, és javuló játékkal, 3:0-ra nyert Tilburgben (magyarul tilburgban) a Willem II ellen. Kicsit javított a gólkülönbségen, és továbbra is izgalmas a bajnoki címért folyó harc. Egyre inkább úgy néz ki, hogy, az Eredivisie történetében először 86 pont nem lesz elég a bajnoki címhez. 85-tel már mi is voltunk másodikak, de annyija idén nem lehet a másodiknak. A 80-ik percben térdsérülést szenvedett Lozano. Remélik, holnap megtudják, játszhat-e még ebben az idényben.
    Az ADO 3:1-re nyert az Excelsior ellen, így bár papíron, a tegnap a Feyenoord-tól 4:0-ra kikapó NAC-nak van még esélye elkerülni közvetlen kiesést, de ez nem valószínű. Az Excelsior viszont úgy néz ki, hogy rájátszik a kiesés ellen. A Feyenoord harmadik. Az AZ az EL rájátszásban biztos lehet, de, ha mi nyerjük a kupát, akkor a 4-ik hellyel, ha megtartják, rájátszás nélkül is indulhatnak az EL selejztezőiben.
  • Ma is Martin Ødegaard a téma. A spanyol Marca szerint ugyanis a Real hallani sem akar eladásáról. Ha még nem lesz elég jó első csapatukba, akkor Inkább ismét kölcsönadják. Ez a valószínűbb, de csak nyáron döntenek. (Persze, ha így is lenne, marad még a lehetőség, hogy mi vegyük, ha lehet vételi joggal, kölcsönbe.)

Vissza a lap tetejére

Április 26

  • 34 meccsen minden csapatnak van néha szerencséje, néha pechje. Tegnap a PSV-nek volt szerencséje. A Willem II, és talán egész Tilburg a kupadöntő lázában él. Vasárnap az Excelsior-nál sem túlzottan törték magukat, és 1:1-gyel mentek haza, de tegnap szinte semmit nem csináltak. Játékmesterüket, Tapia-t pihentették, csodacsatáruk Isak 90 percig jó, ha kétszer ért labdához. Egész meccsen 1 labda sem ment a PSV kapufái közé. A szurkolók azt énekelték, hogy "Megyünk a Kuip-ba", ami a PSV ellen nem búzdítás. Érthető a lelkesedés, hiszen nagy szó, hogy a döntőben vannak, és, ha nyernek, EL selejtezőt is játszhatnak. De nagy rizikó két meccsen teljesen kiengedni, mert pont jó svungban voltak, és azt így elveszthetik. És, he nem nyernek a kupában, végül még a rájátszásokról is lemaradhatnak. Ez a része az ő bajuk. Az a mienk, hogy ebből a PSV profitált.
    PSV szurkolók panaszkodnak, hogy a média rendre azt írja, hogy mi jó játékkal nyertünk, míg az ő ellenfelük gyenge volt. Megértem, hogy ez fáj nekik, de nincs mit tenni, ez az igazság.
  • Két edző nagyon elégedetlen a bajnokság felforgatása miatt. Az egyik Dick Advocaat, az Utrecht edzője. Játékosai most több, mint 2 hétig pihenhetnek, de utána a 2 gyors egymás utáni fordulót azonnal követik az EL indulásért a rájátszások. Őt még meg tudom érteni. Más kérdés, hogy  kifakadásának lehet oka a PSV iránti szimpátiája is. Valószínűleg csapatát is nagyon fel fogja tüzelni ellenünk. Van Bommel, a PSV edzője megérti, hogy a szövetség segít nekünk, de, anélkül, hogy megmondaná, ő mit tenne, szentségel, hogy csapatának most 17 napig nem lesz meccse, és kiesnek a ritmusból. Valószínűleg beiktat egy barátságos meccset. Neki nincs oka panaszra. Tegnap játszottak, és, ha vasárnap is kellene játszaniuk, az lenne a baj. De azt már júliusban tudta, hogy a 33-ik és a 34-ik forduló között két hét szünet lesz. Most az 3 (!) nappal hosszabb lett. Viszont nekik jobb, hogy otthon fejezik be a bajnokságot, míg mi idegenben. Persze míg Van Bommel a hosszú szünet miatt panaszkodik, ami után még 2 meccsük lesz, addig nekünk a bajnokság végéig még 5 meccsünk lesz. Persze mi ennek örülünk.
    Pochettino, keddi ellenfelünk, a Tottenham edzője sem boldog. Szerinte nem igazságos, hogy a KNVB nekünk 1 hét szünetet adott, míg nekik szombaton még komoly meccsük lesz. Talán az angol szövetséget kellene szidnia, vagy általában az angol klubok embertelen terhelését.
  • Sparta - Jong Ajax 2:2 összefoglaló
    Az első félidőben hatékonyabb volt a Sparta, és megérdemelten vezetett 2:0-ra. A második hatalmas Sparta helyzettel kezdődött; Schuurs a gólvonalról mentett. De mintha ez rázta volna fel a fiúkat, mert ettől kezdve jobbak voltunk. A De Wit buktatásáért kapott 11-est Danilo berúgta, majd a kezdés után megszereztük a labdát és ismét Danilo volt eredményes. Danilo ezzel már 17 gólnál tart. Ahhoz képest, hogy ma már általában Traore a spicc, nem rossz.

Vissza a lap tetejére

Április 27

Vissza a lap tetejére

Április 28

  • Arrigo Sacchi az AC Milan edzője volt, annak azóta is legeredményesebb szakaszában. Kétszer nyerték, látványos, támadó játékkal, a BL-t, amiben komoly szerepe volt a 3 hollandnak (Van Basten, Gullit és Rijkaard). Már akkor is híve volt a holland foci iskolának, és azóta is az. A Het Parool-nak adott interjújában áradozik mostani csapatunkról. 2 éve az EL döntős csapatban már látta jelét az új Ajax-nak. Bár abból a csapatból sokan elmentek, megmaradt a hit, hogy a mai világban is sikeresek lehetnek. Azóta főleg stratégiailag fejlődtünk. Idén sok örömet okoztunk neki. Látványosan, nagy önbizalommal játszunk és látszik, hogy e mögött foci filozófia van. A jó stratégia által a játékosok ki tudják hozni magukból a maximumot, ami által a csapat is jobb. Leginkább De Jong és De Ligt tűnnek ki, de az ő kedvence Van de Beek. Szerinte Olaszországban nagyon dicsérik Ten Hag-ot is. A Tottenham ellen is van esélyünk továbbjutni, mert a foci elvek, melyek játékunkat jellemzik, megerősítik a játékosokat a hitben, hogy bárki ellen sikeresek lehetnek.
  • Fantasztikus idényünk van, mely bekerül a klub nagy idényei közé. De, ha végül üres kézzel maradunk, vagy csak a holland kupával, akkor a felfokozott várakozás miatt is, nagy lesz a csalódottság. De még akkor is elmehet a nyáron Ten Hag. Az Ajax - PSV meccsig az volt az általános vélemény, hogy Van Bommel jobb taktikus nála, és a játékosok is jobban tisztelik. Azt a meccset viszont csúnyán elrontotta. A sok védekező játékossal való kezdés nem jött be, hiszen a szünetben már vezettünk. Továbbra sem cserélt. Sőt! 10-ünk ellen is 2:1-ig várt az első támadó cserével, ami nagy hiba volt. Nagyon valószínű, hogy más taktikájával már esélytelenek lennénk a bajnoki címre. Addig a meccsig azt mondták, hogy komoly esélyes arra, hogy jövőre a Bayern edzője legyen. Mint csapatkapitány, bajnok lett velük, tehát jól ismeri a klubot. Azóta Ten Hag-ot említik, mint legfontosabb jelöltet. Már csak azért is, mert most már minden meccs után szidják Van Bommel taktikáját, cseréit. Ten Hag 2 évig volt a második csapat edzője, és nagyon elégedettek voltak vele. Ő máig is a Bayern-t tartja igazi csapatának. Ami Van Bommel-t illeti, ha mégis a PSV lesz a bajnok, akkor megfordulhatnak a müncheni esélyek. Elvégre egy nálunk gyengébb csapattal végezne akkor előttünk.
  • A Trouw-ban (egy keresztény alapokon álló, haladó napilap, jó sportrovattal) Frenkie de Jong interjú van.
    4 kérdéssel, ponttal kezd a kérdező: Távoli lövések, hosszú passzok, meghatározó gólhelyzetben és a labda megszerzése.
    Válaszát azzal kezdi, hogy tudja, ezek voltak 4 hónapja gyengéi. Távoli lövésekre edz, de fejlődést még nem lát. 25 méterre a kaputól nem lő, mert kicsi az esélye a sikernek. Inkább passzol. A hosszú passzok sem mennek még jobban, és gólhelyzetbe sem hoz gyakrabban játékosokat, illetve ő sem kerül gyakrabban helyzetbe. Az egyetlen, amiben sokat javult, az a labda megszerzése. Sane (válogatott), Modrić, Matuidi ellen ebben jó volt. Egyre jobban érzi, mikor kell belépnie, mikor kell testét használnia a labda megszerzéséhez. Még messze nem világklasszis, de tudja, miben kell javulnia, és dolgozik azon, hogy mindenben jó legyen. Ereje a technikája, hogy nehéz elvenni tőle a labdát, és hogy jól lát a pályán. Még fiatal, van ideje, hogy hiányosságain javítson. Azzal, hogy a Bayern, a Real és a Juve ellen minimum egyenrangúak voltunk, az az érzés a csapatban, hogy mindenki ellen meg tudjuk állni a helyünket, fejezi be.
  • Ma volt az angol Premier League gálaestje, melyen a játékosok megválasztották, az idény legjobbjait. A bajnokság legjobb játékosa Virgil van Dijk lett. 3 holland elődje volt; Bergkamp (1998), Van Nistelrooij (2002) és Van Persie (2012). Női fociról csak akkor írok, ha valami jót közölhetek. Az angol női bajnokság legjobbjának a gólkirályt, a holland Vivianne Miedema-t választották meg.

Vissza a lap tetejére

Április 29

  • 22 tagú keret repült Londonba. Köztük van a már rendesen edző Mazraoui is. Ten Hag nem árulta el, ki lesz a jobbhátvéd. Nem lehet könnyű a választás. Ha abból indulunk ki, hogy mi fogunk támadni, és ők kontráznak, akkor jobb a gyors Mazraoui, aki emellett sokkal jobban össze tud játszani Ziyech-kel is. Viszont, ha szokásos játékukat játszva ők akarnak támadni, akkor az egy az egyben védekezésben jobb Veltman-nal megyünk többre. Miközben Pocchettino panaszkodik, hogy nem pihenhettek eleget e meccsre, és különben is mi vagyunk az esélyesek, addig Ten Hag nem beszél arról, ki az esélyesebb. A kivert ellenfeleket nézve, a Tottenham komoly ellenfél, de, ha tudjuk játékunkat játszani, akkor mindenki ellen van esélyünk.
  • A Tottenham jóval régebbi nálunk; 1883-ban alapították. Őket is 'zsidó' klubnak tartják, és kicsit inkább azok is, mint mi. A 30-as években gazdag zsidók támogatták őket, és szurkolóik jó része is zsidó volt. Manapság a zsidó szurkolók aránya nem nagyobb, mint a többi londoni klubnál. Tulajdonosa zsidó, de nem ezért zsidó klub a szurkolók szemében. Az ellenfelek szurkolói kezdték őket Yids-nek gúnyolni (a Jiddis, angolul Yiddish). Később a Tottenham szurkolók ezt átvették, és  a nem zsidók is Yids-nek vagy Yids Army-nak hívták magukat. Az ellenfelek szurkolói ott is néha antiszemita rigmusokkal reagálnak erre.
    A mi 'zsidóságunkról' már én is írtam. A második világháborúig 6 zsidó klub volt Amszterdamban. Mi nem voltunk köztük. Mivel akkori stadionunk közelében sok szegény zsidó élt, aránylag sok zsidó nézte meccseinket, zsidó klubtagunk alig volt. A vészkorszak után a 6 zsidó klub megszűnt, mert tagjainak nagy része gázkamrában végezte. A maradék zsidóknak nem maradt más, mint az Ajax. A mi szurkolóink is az ellenfelek szurkolói 'hatására' kezdték magukat zsidóknak nevezni. Mindenesetre ellenségeskedés nincs a két klub szurkolói között. Holnap a sok izraeli zászló között jó néhány Ajax szurkolók kezében lesz.
    De ennél fontosabb, hogy milyen csapat, hogy focizik a Tottenham. Szinte minden idényt jól kezdenek, de a végére kipukkadnak. Most is kezd úgy kinézni, hogy kipukkadtak. Egyre több a sérültjük, ami ugyancsak jele lehet a fáradtságnak. Kane és Sissoko mellett ma arról is beszéltek, hogy valószínűleg Vertonghen sem játszhat. Persze azért helyettük is bedobhatnak 30-40 millióért vett játékosokat. Edzőjük, az argentin Pochettino, a domináns foci híve, de csapata, az ellenféltől és a meccs állásától függően, más stílusban is tud játszani. Néha meccs alatt, nem egyszer a szünetig sem várva más taktikára vált át. Nem tudni, mit csinál holnap. Lehet, hogy hagynak minket játszani, és kontrázni fognak, lehet, hogy középpályánkat hosszú labdákkal akarják kikapcsolni, de megpróbálhatnak lerohanni minket, és, ha az gyors gólt eredményez. állnak át egy visszafogottabb stílusra. Azt se tudni, hogy oldják meg Kane és Son pótlását. Llorente nem látszik komoly lehetőségnek. Talán Eriksen vagy Alli lesz a 'spicc', Meglátjuk. Jópofa lesz a régi Ajax nevelteket ismét látni az Arena-ban. Sanchez is biztos tapsot kap, de neki semmi kötődöttsége nincs a klubhoz, a szurkolókhoz.
    E, minden jel szerint fáradt, meggyengült Spurs ellen általában minket tartanak esélyesnek, ami veszélyes. Kellemesebb volt esélytelenként úgy játszani, hogy csak kellemes meglepetést okozhattunk. De ősszel játszottunk elég sokszor úgy is jól, hogy esélyesek voltunk. És az utolsó hónapokban mentálisan is sokat fejlődtünk. Nincs okunk félni, és, ha az első perctől mindenki koncentráltan játszik, akkor sikeresek lehetünk.

Vissza a lap tetejére

Április 30 (Tottenham - Ajax 0:1 összefoglaló)

  • Ten Hag Veltman-t választotta jobb-bekknek. A Spurs-nél Llorente volt a spicc, és a kétségesnek tartottak közül csak Sissoko nem kezdett.
    7-8 perc tapogatózás után kezdtük átvenni a kezdeményezést. Jöttek a lehetőségek is. Ziyech lövése még elakadt egy lábon, de tovább nyomtunk. A 15-ik percben egy szép támadás végén, Ziyech labdájára jól ugrott ki Van de Beek, és hasonló gólt lőtt, mint a Juve ellen. Percekig szinte labdához sem ért a Tottenham. A 25-ik percben, ismét szép támadás után került, ezúttal Tadić labdája a kicsit kisodródott Van de Beek-hez, aki nem vette észre a középen befutó Nerest, és Lloris kapusba lőtt.(Vagy nagyot védett Lloris.) A 31-ik percben egy vad belemenésért sárgát kapott Tagliafico. A beívelt szabadrúgásra kifutott Onana, és éppen hogy el tudta pöckölni a labdát az egyszerre felugró Alderweireld és Vertonghen elől. A labda nem hozzánk került, de sokra nem mentek vele. Viszont a két belga összefejelt. Alderweireld hamar felkelt, de Vertonghen-t 5 percig ápolták, majd le kellett cserélni, és rogyadozó lábakkal 'ment le kísérői segítségével. Sissoko ment be helyette, és 3 bivalyerős középpályással átálltak az addigi 5-3-2-ről a 4-4-2-re. Míg addig gyorsan ment nálunk a labda lábról, lábra, lelassultunk, és rendre harcolnunk kellett, ami sok labdavesztéssel járt.  Tottenham közben átállt a hosszú labdákra. Szerencsére azok nagy részét Blind vagy De Ligt szerezte meg, de a maradék kevés is sok zavart okozott.
    A második félidő Llorente helyzetével kezdődött, amit az ellentámadásból Ziyech helyzete követett, de a Spurs nyomása csak nőtt. Ezt ki kellett volna használnunk jó kontrákkal, de a labda kihozatalában roppant slendriánok voltunk. A Tottenham pontrúgásai sokszor okoztak pánikot, de igazi helyzetig nem jutottak. A 63-ik percben Veltman is sárgát kapott, és Ten Hag cserélt. De Mazraoui nem Veltman, hanem Schöne helyett ment be. Kicsit feljavultunk, és volt néhány jobb támadásunk is. Azért főleg védekeztünk, amiben De Ligt és Blind nyújtottak kiemelkedőt. Feltűnő volt, hogy Veltman-t senki nem zavarta, ha hozzá került a labda, így zavartalanul rúghatta rendre rossz helyre a labdát. A 78-ik percben egy szép kontra végén Neres lövése a kapufáról pattant ki. A 87-ik percben Ziyech helyett Huntelaar ment be, de a játék képe nem változott. Mintha elfáradtak volna a londoniak, mert nem nagy rohamaikkal ért véget a meccs.
  • 3-ik idegenbeli kieséses BL meccsünket nyertük meg zsinórban, ami a klub történetében, legalább is ezen a szinten, egyedülálló. 95-96-ben is mindent megnyertünk idegenben a kieséses szakaszban, de akkor ez csak 2 meccset jelentett. Szó se róla, ez volt a legkevésbé meggyőző győzelem. De egy idegenbeli győzelem nagyon fontos, és otthon, ezt az előnyt nem szabad már kiadni kezünkből. Ahhoz viszont az kell, hogy tovább tudjuk játékunkat játszani, mint ma. A visszavágón Son is játszhat, azaz veszélyesebbek lesznek. Ebben a BL idényben a legkülönbözőbb stílusok ellen (német, portugál, spanyol, olasz és most angol) álltuk meg a helyünket. Ez sem akármi. A szerzett UEFA pontok is jók.
  • Onana-nak veszélyes lövést nem nem kellett hárítania, de jó kifutásokkal sok labdát szerzett meg.
    Veltman sokat szerelt, de utána, főleg a második félidőben, kevés labdája ment jó helyre. Jó nézni a higgadtságot, ahogy keresi, hova adja a labdát, de meglepő, hogy aztán rendre milyen rosszul passzol. De Ligt ma is nagyszerűen játszott. Levegőben, földön ő volt az úr, és néha még fel is ment. Blind szürkén kezdett, de amikor visszaestünk, magára talált, és nagy szerepe volt a 3 pont megtartásában. Tagliafico nem volt rossz, de le kellene szoknia a felesleges sárgák beszedéséről.
    Schöne sok labdavesztése is hozzájárult a Tottenham magához téréséhez. Később feljavult, de sok különöset nem csinált. Van de Beek volt a legjobbunk. Ismét fontos gólt lőtt, alig vesztett labdát, viszont sokat megszerzett. Kár hogy második helyzetekor nem adta le a labdát Neres-nek. De Jong nem volt rossz, de messze nem volt olyan jó, olyan domináns, mint Madridban vagy Torinóban.
    Ziyech-kel indult a támadás, amely végén ő adta az asszisztot. Még jó néhány jó labdája, akciója volt. Szokásához híven sok labdát elveszett, ami amikor nyomás alatt voltunk, nagyon kellemetlen volt. Tadić sokat szenvedett Sanchez szorításában, és sokszor alul is maradt. Volt néhány jó passza, és lett volna lehetősége lőni is, amit nem tett. Neres nem sok jót csinált, de kétszer helyzetbe került. Egyszer Van de Beek nem vette észre, egyszer pedig a kapufa volt ellene.
    Mazraoui jó volt.
     
  • Jong Ajax - Twente 2:5
    A Twente játékosok, már kijózanodtak a bajnokság ünnepléséből, és szabadon játszottak. A mieink roppant tartalékosok voltak, mert Londonban van De Wit és Ekkelenkamp, Dest tegnap az O19-lel kapott ki 5:3-ra a Feyenoord-tól, és valamiért nem volt a keretben Lang, Botman és Bakboord sem. Furcsa, amit Bakker-rel csinálunk. Miután nem volt hajlandó hosszabbítani, és aláírt a PSG-hez, egy ideig nem játszhatott. Később csereként be-be ment, és az utolsó két meccsen már kezdő volt. Tegnap viszont, talán életében először, a meccs nagy részében, ballábasként jobbhátvéd volt. Sokra nem is mentünk így vele. Kotarski kapus a gólokról nem tehetett, de sok könnyelmű hibájával, nem volt jó hatással a védelemre. A dél-afrikai középhátvéd Solomons sokadszor bizonyította be, hogy sok neki a Jong Ajax szintje. A csapatkapitány, a középpályás Bijleveld nyáron lejáró szerződését nem hosszabbítjuk meg. Megértem. Gravenberch néha 3-4 ellenfélen is átkígyózik, de utána ritkán adja jó helyre a labdát. Még fiatal, de meg kell tanulnia, hogy a foci nem cirkuszi attrakció. A német Khün már volt a csatársor minden posztján. Tegnap jobbszélsőként volt nagyon rossz. Schuurs, Danilo és Traore még úgy, ahogy megfeleltek.

Vissza a lap tetejére